„Németül volt egyáltalán?” – a diákok megszenvedték, mutatjuk a németérettségi feladatait

60c23430-7623-43aa-9511-1a6ca13c05c7
2025.05.09. 13:13
A hét zárónapján, pénteken a német nyelvi érettségi került az asztalra, amit már jóval kevesebben, mindössze alig több mint 14 ezren írtak közép- és emelt szinten. A diákok elmondása alapján voltak nehézségek, a hallott szöveg értését és az íráskészség részt szenvedték meg a leginkább, és többen már az októberi érettségire készülnek. Talán ennyire nem vészes a helyzet, mindenesetre mutatjuk a feladatokat.

A 2024/2025-ös tanév tavaszi érettségi szezonjának ötödik napján a német nyelv került terítékre, viszont az előző napi számoknál (74 és 81 ezer) ez már jóval kevesebb tanulót érintett. Németből középszinten 11 096-an, emelt szinten pedig 3061-en érettségiztek, tehát összesen a 15 ezret sem érte el a rajtvonalhoz ülők száma. Nem véletlen, Magyarországon továbbra is az angol nyelv kiemelkedően a legnépszerűbb. De nézzük is, hogy mivel kellett megküzdeniük a diákoknak!

A német nyelvi érettségi szerkezete nem változott jelentősen 2024-ben, és 2025-ben is a megszokott módon zajlott. Idegen nyelvből az írásbeli vizsga négy fő részből áll: olvasott szöveg értése, nyelvhelyességi feladatok, hallott szöveg értése és íráskészség. Az olvasott szöveg értése során a diákok különböző típusú szövegekkel találkoznak, amelyekhez változatos feladatokat kell megoldaniuk, és a szövegekből kell információkat kinyerniük vagy következtetéseket levonniuk.

A nyelvhelyességi részben az idegen nyelv szerkezeteinek helyes használatát mérik, míg a hallás utáni értés során rövid párbeszédek, interjúk, beszámolók hallgatása alapján kell válaszolni a kérdésekre. Az íráskészséget vizsgáló részben a diákoknak esszét, e-mailt vagy rövid véleménynyilvánító szöveget kell írniuk. A siker kulcsa a széles szókincs, a biztos nyelvtani alapok, valamint a szövegalkotási készség fejlesztése, hiszen az értékelésnél különösen fontos a világos, érthető megfogalmazás és a helyes formai kivitelezés.

Idegen nyelvekből középszinten 180, emelt szinten 240 percet kapnak a diákok az írásbeli vizsga négy részének megoldására, amellyel összesen 117 pontot szerezhetnek (33–18–33–33 elosztásban a négy feladattípus között):

  • Középszinten: olvasott szöveg értése – 60 perc, nyelvhelyesség és hallott szöveg értése – 30-30 perc, íráskészség – 60 perc.
  • Emelt szinten: olvasott szöveg értése – 90 perc, nyelvhelyesség – 50 perc, hallott szöveg – 30 perc, íráskészség – 90 perc.

A szóbelire középszinten 15, emelt szinten 20 perc áll rendelkezésre.

De mik voltak a feladatok?

Az olvasott szöveg értésénél három feladatot kaptak a diákok, a témák között az eredményes tanulás, a szemétszedés és egy különleges autóverseny szerepelt. Az Eduline már közzé is tette a feladatlapot, viszont megoldásokat jelenleg nem csatolnak hozzájuk, így azokért szombat reggel 8 óráig, az Oktatási Hivatal által kiadott hivatalos javítókulcsig várniuk kell a diákoknak.

A második rész, vagyis a nyelvhelyességi feladatok között a telefonozás, a munkavállalás és az üdvözlőlapok kerültek elő mint témakörök, a feladatok között pedig háromféle behelyettesítés szerepelt: szavak, megfelelő igealak és mondatrészek behelyettesítése a szövegek megfelelő részébe. 

A harmadik etapban, vagyis a hallott szöveg értésénél a diákok három kisebb szöveget, szövegrészletet hallgattak meg – mindegyiket kétszer, először egyben, utána pedig pár másodperces szünetekkel a megfelelő helyeken. Ezek alapján kellett a vizsgázóknak egy igaz-hamis tesztet kitölteniük, kijavítaniuk a feladatban leírt hamis információkat a szövegben hallottakkal a jóra, valamint kiválasztani, hogy mit hallanak és mit nem a harmadik szövegrészletben.

A negyedik részben két levelet kellett írniuk a diákoknak, egy rövidebbet és egy hosszabbat. Az elsőben egy nyári munkáról kellett érdeklődni (bemutatkozással és a részletekre való rákérdezéssel), míg a másodikban egy iskolai programról (egy felolvasóestről) kellett véleményt alkotni, könyvet ajánlani. 

Volt nehézség

A diákok az Érettségi 2025 csoportban arról beszéltek, hogy a hallott szövegértésnél volt olyan feladat, amelyből egyáltalán semmit nem értettek, így többen is üresen hagyták a válaszoknál a rubrikákat, mert nem tudtak mit írni.

A második hallásértés németül volt egyáltalán?

– kérdezte egy diák, mire többen helyeseltek, miszerint a narancs és a citrom szavakon kívül semmit nem értettek belőle. Megint mások már az októberi érettségire gyúrnak, arról írva, hogy a harmadik és negyedik részhez szinte hozzá sem nyúltak. „Remélem, az összes gyümölcs elrohad” – summázta egy kommentelő a vitatott feladatot. 

Ezzel véget is ért az első hét, a diákoknak lesz két napjuk pihenni, majd hétfőtől indulnak a választható tantárgyak megmérettetései – egészen május 23-ig –, majd egy kisebb szünet után, június 3–11. között az emelt szóbelik, június 16. és június 2. között pedig a középszintű szóbelik következnek.

(Borítókép: Vasvári Tamás / MTI)