Lebénulhat a fővárosi közlekedés vasárnap
Május 11-én, vasárnap két rendezvény miatt forgalomkorlátozások lesznek Budapest belvárosában. Délelőtt rendezik a „21 év – 21 kilométer” elnevezésű Európa-napi futóversenyt az V. kerületben, amely a Szabadság tér – Nádor utca – pesti rakpartok útvonalon halad.
Délután pedig az Élet Menete rendezvényt tartják, amely miatt már reggel 6 órától egészen éjfélig lezárják a Lánchíd utcát és az Ybl Miklós teret a Clark Ádám tér és a Döbrentei utca között. Ezenfelül 17 és 18 óra között az Antal József rakpart – Eötvös tér – Széchenyi István tér – Lánchíd – Clark Ádám tér útvonalon is forgalomkorlátozás várható.
A lezárások a BKK járatainak közlekedését is jelentősen érintik. A pesti rakparton közlekedő 2-es, 2B és 23-as villamosok egész nap nem járnak, míg a budai rakparton közlekedő 19-es és 41-es villamosok forgalmában várhatóan 17:30 és 19 óra között kell korlátozásokra számítani.
A BKK arra kéri az utasokat, hogy utazásuk megtervezéséhez használják a BudapestGO alkalmazást, illetve részletes információkat a közösségi közlekedési változásokról a BKK Facebook-oldalán találhatnak – közölte az MTI.