Karácsony Gergely részt vesz a brüsszeli Pride-on
További Belföld cikkek
-
Meg kell ismételni az eljárást a Hableány-tragédia ügyében
- Kondor Anna: Aki csak jelen van, az statisztál, aki jól van jelen, az alakít
- Földrengések rázták meg Csongrádot, kérdés, hogy lesz-e folytatás
- A magyar űrhajós szívesen csatlakozna a Mars-expedícióhoz is
- Orbán Viktor: Varga Judit háromszor is lemondott, mert nem tudta elviselni a bántalmazó kapcsolatot
Még május 14-én, csütörtök reggel utazott Brüsszelbe Karácsony Gergely budapesti főpolgármester. Mint az erről szóló bejelentésében a főpolgármester elmondta, fontos tárgyalások várnak rá: többek között a Budapestnek járó uniós forrásokról ment egyeztetni az Európai Unió székhelyére, de ígérete szerint az átláthatósági törvényjavaslat most elsőbbséget élvez ennél – emiatt nyílt levelet is írt az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek, amiben a törvényjavaslat felfüggesztésének elérését kérte az EB-elnöktől.
Karácsony emellett az előzetes tervek szerint részt vesz a belga fővárosban május 17-én ünnepelt Pride-on is.
Minderről Karácsony pártját, a Párbeszéd – Zöldeket is sorai között tudó Európai Zöld Párt pártcsalád hivatalos honlapján számoltak be.
A sajtóközleményben Vula Tsetsi, a zöldek görög társelnöke kiemelte, hogy az Európai Zöld Párt határozottan kiáll az LMBTQ-közösség mellett, aminek „a jogait az autoriter vezetők világszerte támadják, ahogy Európában is”. Tsetsi a magyar kormány alkotmányos reformokon keresztüli kísérletét a Pride betiltására felháborítónak nevezte, emellett kifejezte örömét, hogy a budapesti főpolgármester is csatlakozik a brüsszeli Pride-hoz.
Brüsszeltől Budapestig hangosan kimondjuk: a Pride nem csupán ünneplés, hanem tiltakozás, és most minden eddiginél nagyobb szükség van rá. Nem hagyjuk, hogy Orbán elhallgattassa a Budapest Pride-ot
– írta Tsetsi a sajtóközleményben.
A pártcsalád másik társelnöke, az ír Ciarán Cuffe a sajtóközleményben Tsetsi kijelentéseit azzal egészítette ki, hogy szerinte az LMBTQ-jogok elleni eszkalálódó támadások nem elszigetelt esetek, hanem az autokraták egy szélesebb támadásai a demokrácia, valamint az emberi jogok ellen. Mint Cuffe fogalmazott, a történelemből tudjuk, hogy az LMBTQ-közösségek elleni támadást később más csoportok elleni támadás követi.

Mint arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök még évértékelő beszédében jelentette ki, hogy a budapesti Pride szervezői idén „ne bajlódjanak a felvonulás előkészítésével”, majd pedig később a kormány benyújtotta egyrészt a magyar Alaptörvény 15. módosítását, majd pedig azt a törvényjavaslatot is, amivel lényegében ellehetetlenítenék a Prideot – ezeket pedig a Fidesz és a KDNP mellett a Jobbik, valamint a Mi Hazánk képviselői is megszavazták.
Karácsony Gergely a miniszterelnök kijelentése után kiállt az LMBTQ-közösség mellett, és azt ígérte, idén is lesz Pride, sőt lehet, hogy nagyobb, mint valaha – egyébként a törvény elfogadása után több EP-képviselő és európai civil szervezet bejelentette, hogy tervezik az azon való részvételt.
A törvény miatt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő már hetek óta szervez minden héten tüntetéseket az Erzsébet hídra vagy a Ferenciek terére, ahol a törvény visszavonására szólítja fel a kormányt.