Kiderült, hogy mekkora összeget fizetett eddig vissza a MÁV a késések miatt

2025.06.13. 19:10
A késési biztosítás június 1-jei bevezetése óta mintegy 45 ezer jegy árának a felét, 10 ezernek pedig a teljes árát visszatérítették, összesen 36 millió forint összegben, ennek kicsivel kevesebb mint fele a pünkösdi hosszú hétvégén jött össze – idézi az MTI Hegyi Zsolt MÁV-vezérigazgatót, aki a vg.hu-nak adott interjút, ahol a miniszteri 10 vállalás teljesítéséről beszélt.

Bár erre az évre nagyjából kétmilliárd forintnyi költséggel számoltak ezen a jogcímen, nem az a céljuk, hogy a pénzvisszatérítéssel elfogadhatóbbá tegyék a késéseket, hanem az, hogy csökkentsék azokat. Ez a pénzügyi felelősségvállalás az utas felé gesztus, a szolgáltató számára pedig ösztönzés, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokat még hatékonyabban használják fel.

Klimatizált kocsikkal lehet eljutni a Balatonra

Hegyi Zsolt az interjúban cáfolta, hogy a hétvégén Lázár János miniszter arra utasította volna őket: töröljék a rendszerből a legnagyobb késést elszenvedő vonatokat, és inkább számozzák át őket. Megjegyezte: az átszámozás teljesen bevett gyakorlat. A statisztikákat és pláne a késési biztosítást mindez egyáltalán nem befolyásolja, akinek a járata 20 percet vagy annál többet késett, annak visszajár a jegyár fele, méghozzá 48 órán belül, mindegy, hogy az eredeti vonattal, pótlóbusszal, vagy épp átszámozott járattal ért célba.

Az interjúban a MÁV vezérigazgatója elmondta azt is, hogy a vármegye- és országbérletekre épülő új tarifarendszer rengeteg új utast szólított meg. Most a miniszteri 10 vállalással – de azonkívül az 1+1 milliárd eurós pályafelújítási vagy az állomásmegújítási programmal is – az a cél, hogy az infrastruktúra, a járműállomány és a szolgáltatások terén rövid időn belül javulást érjenek el, a visszatartott uniós források megérkezése előtt is. Az igazán nagy változásokat csak azok felhasználásával tudják végrehajtani.

A klímagaranciáról szólva Hegyi Zsolt kiemelte: bár nem minden járatuk klimatizált, de szervezéssel megoldható, hogy aki akar, az légkondicionált járművel utazzon.

A MÁV-csoport a főszezonban, június 21-ét követően kereshetővé teszi értékesítési csatornáin a klímás járatokat, ezeket hópihejel mutatja. Nyáron úgy osztják el az erőforrásokat, hogy naponta legalább egyszer  klímás járművel is  garantáltan el lehessen jutni a településekre. Ahol ez vonattal nem oldható meg, ott klímás Volán-busz vagy vonatpótló MÁV-busz fog közlekedni.

Hegyi Zsolt szerint Budapestről indulva szinte kizárólag klimatizált kocsikból áll a Keszthelyre induló Balaton IC, a FLIRT-ök, a Nagykanizsára induló Tópart IC. A Balaton partján pedig kizárólag klímával felszerelt buszokat indítanak a főszezonban.

A vezérigazgató szerint tartható a jövő év eleji határidő mintegy 1100 mosdó felújítására. Az üzemeltetés többféle módon fog történni: a legnagyobb forgalmú állomások mosdóinál olyan automata beléptetőkapuk lesznek, mint a benzinkutaknál, a mosdók középhadánál megmarad a személyes jelenlét, a legkisebbeken pedig is továbbra is az állomási személyzeté lesz ez a feladat.

Ezer új busz és hetven korszerű mozdony érkezik

Az autóbuszok beszerzéséről elmondta, hogy az ezer busz két részletben érkezik. Az első 130-as tétel közbeszerzése lezárult, zajlik a szerződéskötés. A mosonmagyaróvári Kravtex-Kühne által gyártott környezetbarát, dízelüzemű szólóbuszok már nyáron üzembe állnak. A további 870 busz tendere várhatóan még ebben a hónapban lezárul.

A mozdonypark fiatalításáról Hegyi Zsolt kifejtette: a megszabott számokra még rá is emeltek, mert 70 helyett 100 mozdonnyal erősítenek. Így a nyolcvanas évek óta ez a MÁV legnagyobb mozdonyflotta-programja.

Körülbelül 70, kifejezetten korszerű, 6-8 éves vagy még fiatalabb villanymozdony érkezik. Ebből kilenc már dolgozik, nyártól pedig újabbak állnak be a flottába. Akkortól, néhány kivételtől eltekintve, csak korszerű mozdony vontatja az IC-ket. Először csak a nyár idejére kerülnek le a régebbi, gyakrabban meghibásodó mozdonyok az IC-kről, de 2026 végére már nemcsak az IC-k, hanem az elővárosokban közlekedő, mozdonyvontatású vonatokon is csak korszerű mozdonyok dolgoznak.

Munkába áll nagyjából 15 régebbi, mintegy 20 éves, de korszerű villanymozdony is, néhány már közlekedik a pécsi vonalon. További 15 használt, jól karbantartott, erős és megbízható, 35-40 éves német dízelmozdony levált néhány 60 éves magyar dízelest. Megjegyezte, utóbbiakat támadták néhányan a koruk miatt, de a valóság az, hogy új dízelmozdony nemigen van a piacon, ezek pedig jó járművek: Balatonfüred és Tapolca között akár 10 perc késést is be tudnak hozni. A járművek a legnagyobb európai bérbeadóktól érkeznek, de van együttműködésük a GYSEV-vel és a GYSEV Cargóval is.

Az interjúban szó volt arról is, a pünkösdi hétvége mutatta meg, mekkora szükség van védőhálóra. Vállalásuk szerint június 1-jétől az erősítő flottát tízszer annyi – mintegy 200 – busznak kell alkotnia, mint tavaly.

„Az Országos Haváriaközpont május 1-jétől diszponált 54 busz felett, júniustól pedig már a teljes flotta rendelkezésre áll. Sőt, a központ akár további járműveket is bevonhat, hogy forgalmi zavar vagy váratlan utasszám esetén is az utasok segítségére siessen. A haváriaközpontnak ugyanis épp ez a lényege: senkit sem hagyunk félúton, sem kapacitáshiány, sem műszaki ok miatt” – mondta Hegyi Zsolt.