Drogkereső kutyák tartották fel Szabó Bálintot, nem ért oda Lázár János fórumára

PAP 7034
2025.06.13. 18:52
A volt szegedi önkormányzati képviselő június 6-án Berettyóújfalura készült, a Lázárinfóra, azonban a rendőrség többször feltartóztatta, végül egy gyanús táska miatt előállították, és drogtesztet végeztek rajta, ami negatív lett. A Hajdú-Bihar vármegyei rendőrség azonban adatvédelmi okokra hivatkozva nem adott tájékoztatást az ügyről.

Szabó Bálint múlt pénteken Lázár János berettyóújfalui rendezvényére próbált meg eljutni, azonban a rendőrség többször is feltartóztatta, a harmadiknál drogkereső kutyával is átvizsgálták a kocsiját, amelyben találtak egy gyanús táskát, ezért előállították − írta a Blikk.

Egy ismerősömmel előtte való nap cseten beszéltem meg, hogy autójával elvisz a Lázár-infóra. Ám miután elindultunk Nagytarcsáról, egymás után több alkalommal is közlekedési ellenőrzésre állították meg az autót a rendőrök. Harmadik alkalommal már csak húsz percre voltunk Berettyóújfalutól, amikor követtek minket, majd félreállítottak. Ekkor át is kutatták a járművet, még drogkereső kutya is előkerült. Pár perc alatt egy női táskában találtak is valamilyen gyanús anyagot. A fuvarozó ismerősöm állította, hogy a retikült egy nappal előtte találta, és betette a kocsijába

− közölte a lappal a volt szegedi önkormányzati képviselő.

Előállításuk után drogtesztet végeztek rajtuk, amely negatív eredményt mutatott, majd tanúként hallgatták ki őket, és csak éjfélkor mehettek haza a rendőrségről. Ezt követően Szabó Bálint több jegyzőkönyvvel bizonyította az intézkedés és az eljárás tényét.

A Hajdú-Bihar vármegyei rendőrséget is megkérdezték az igazoltatásról, valamint hogy mi indokolta a jármű átkutatását, illetve indítottak-e eljárást kábítószer birtoklása miatt. 

„Tájékoztatjuk, hogy az ön által kérdezett üggyel kapcsolatban az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény értelmében – adatvédelmi okok miatt – nem áll módunkban információt adni” – válaszolta a rendőrség.

(Borítókép: Szabó Bálint 2025. április 14-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)