Ha bejön az ügyvéd terve, Gyárfás Tamás hamarosan szabadulhat

2025.06.15. 15:14
Akár már nyáron szabadlábra helyezhetik a Fenyő-ügyben felbujtásért jogerősen hét év börtönre ítélt médiavállalkozót – írja a Bors. Gyárfás Tamás és ügyvédje sem nyugszik bele, hogy az üzletembernek a rácsok mögött kell tölteni az elkövetkező éveket, perújítást és a büntetés-végrehajtás félbeszakítását kérik.

Gyárfás Tamás május közepén kezdte meg börtönbüntetését Vácon, majd áthelyezték Kecskemétre. Fenyő János médiavállalkozó 1998-as meggyilkolásában felbujtóként találta bűnösnek a bíróság az egykori sportvezetőt.

Perújítást szeretne az ügyvéd

Zamecsnik Péter, Gyárfás ügyvédje a Borsnak elmondta: az ítélettel természetesen továbbra sem értenek egyet, ezért jelenleg is dolgozik a perújítási kérelem benyújtásához szükséges dokumentumok összegyűjtésén.

Az indítvány benyújtásakor lehetőség van a büntetés-végrehajtás félbeszakításának kérelmezésére. Ez egy elméleti lehetőség, amivel élni is fogunk

– jelentette ki az ügyvéd, és hozzátette: a tervei szerint még az ítélkezési szünet előtt megteszi a szükséges lépéseket.

Egyes sajtóértesülések szerint a kecskeméti börtön – a többi hasonló intézményhez képest – luxuskörülményeket biztosít a fogvatartottaknak. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága ezzel kapcsolatban válaszolt a lapnak.

„A kecskeméti börtön egy teljesen közepes állapotú büntetés-végrehajtási intézet, amelynek II. számú objektuma 1995-ben nyitotta meg kapuit egy régi szovjet laktanya helyén. Az objektum olyannyira nem sorolható a legújabb és legmodernebb intézetek közé, hogy az itt fogva tartottak zárkáiban nincsenek kialakítva saját mellékhelyiségek és mosdók, nem úgy, mint a később épült vagy felújított börtöneinkbe.”

A BVOP kommunikációs főosztálya kifejtette: a hazai börtönökben nincsen semmilyen kivételezés, a fogvatartottakra a jogszabályokban megállapított azonos jogok és kötelezettségek vonatkoznak.

Arról, hogy hogyan töltheti Gyárfás Tamás a szabadidejét a börtönben, itt írtunk részletesebben.

Hat évig tartott a per

Fenyő János 1998-as meggyilkolása után Gyárfás Tamás neve először egy 2014-es tárgyaláson merült fel, amikor is Tasnádi Péter vallomásában elmondta, hogy Gyárfás őt bízta meg Fenyő likvidálásával, ám ő nem hajtotta végre a kérést. A pénzt ugyanakkor elkérte Gyárfástól, amit utólag sajnál, hiszen régi barátját verte át ezzel. Azt állította, Gyárfásnak biztosan nincs köze a gyilkossághoz, elvégre akkor nem fizette volna őt ki. A börtönből elővezetett férfi vallomását végül az ügyben akkor eljáró bíró nem vette figyelembe, mert Tasnádi nem tudta bizonyítékokkal alátámasztani az állításait. Gyárfást akkor ki sem hallgatták. 

2018. április 17-én aztán bombaként robbant a hír, hogy kihallgatták a nyomozók Gyárfás Tamást a Fenyő-gyilkosság miatt. Ekkor már sejteni lehetett, hogy a Magyar Úszó Szövetség volt elnökét a Portik Tamás által titokban rögzített hangfelvételek miatt vették elő a hatóságok, majd elrendelték letartóztatását. A rendőrségnek mindent tagadott, kiderült, hogy a hangfelvételekkel zsarolni próbálták ismeretlenek Gyárfást, amiért ő feljelentést tett a rendőrségen. Házi őrizetbe került, majd 200 milliós óvadék kifizetésével szabadulhatott a bűnügyi felügyelet alól.

Az ügyészség 2019-ben vádat emelt Gyárfás Tamás ellen emberölésre való felbujtás miatt. Hat évig tartott a per, mire jogerős ítélettel lezárták a tárgyalásokat.