Orbán Viktor nosztalgiázott, megosztott egy részletet a Nagy Imre újratemetésén elmondott beszédéből
„Ha nem tévesztjük szem elől ’56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről – idézi fel közösségi oldalán Orbán Viktor annak a 36. évvel ezelőtt elmondott beszédének egy részletét, amely Nagy Imre újratemetésén hangzott el.
Június 16-án, hétfőn lesz Nagy Imre egykori miniszterelnök újratemetésének 36. évfordulója, ennek alkalmából egy megemlékező videó kerül majd ki Orbán Viktor közösségi oldalára. A most közzétett előzetes szerint a miniszterelnök Deutsch Tamás képviselővel járta körbe a Hősök terét, és közösen nosztalgiáztak.
Orbán Viktor a videóban elmondja, hogy a beszéde előtt volt ugyan egy elnökségi ülés, ahol átbeszélték a pillanat jelentőségét, de azt nem tudták, mi lesz belőle, csak azt, hogy egyszer van ilyen az életben.
A kormányfő arról is beszélt, hogy miután elmondta a beszédét, azonnal a Déli pályaudvarra sietett, ahonnan vonattal Agárdra ment a feleségéhez és újszülött gyermekéhez.