Májusban javult a MÁV-járatok pontossága

2025.06.17. 05:57
A MÁV májusi pontossági mutatói érdemben javultak a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a vasúttársaság havi jelentése alapján. Az előrelépést a pályafelújítások, járműbeszerzések és a sorompó-ellenőrzések eredményének tulajdonítják. A vonatok 83,12 százaléka közlekedett pontosan, míg a 20 percnél nagyobb késések aránya 2,65 százalékra csökkent.

Bár májusban sem volt mentes a vasúti közlekedés a rendkívüli eseményektől, a MÁV jelentős javulást ért el a menetrendszerűség terén – számolt be róla Hegyi Zsolt a közösségi oldalán közzétett értékelésben. A vezérigazgató szerint a 4 százalékos előrelépés a tavalyi év azonos hónapjához képest annak a jele, hogy a célzott pályafelújítási és járműfejlesztési intézkedések meghozták az eredményt – tudósított az MTI.

Kiemelte, hogy a pünkösdi menetrendszerűségi adatok még nem szerepelnek a jelentésben, a következő havi riport tükrözi majd azokat vissza.

Sikerült tartósan kilendülni a tavaly késő tavasztól őszig tartó menetrendszerűségi mélypontról

– áll a jelentésben, amely a vonatközlekedés megbízhatóságának fokozatos javulását mutatja.

A májusi adatok szerint a vonatok 83,12 százaléka indult és érkezett pontosan, míg a 20 percen túli késések csak az összes járat 2,65 százalékát érintették. A járatok mindössze 0,25 százalékát kellett lemondani, ami továbbra is kedvező arány. A HÉV 99,84 százalékos pontosságot mutatott, az autóbuszok országos átlaga pedig 97,01 százalékos volt.

A javulás a Szegedre közlekedő Napfény Intercity-vonalon is érezhető, ahol a sebességkorlátozások feloldása után több nagy teljesítményű mozdony állt üzembe. Emellett a vácrátóti elővárosi szakaszon is mérhetően nőtt a pontosság a pályakarbantartási munkálatoknak köszönhetően.

A Budapest–Balaton-vasútvonalak pályahibáinak javítása májusban lezárult, de a szakaszok sebességnövelése és beszabályozása csak júniusban történhet meg. Így a pünkösdi hosszú hétvégén jelentkezett forgalmi zavarok hatása még nem szerepel a májusi jelentésben.

A jelentés azt is kiemeli, hogy a balesetek továbbra is komoly hatással vannak a hálózat pontosságára: májusban átlagosan minden második nap történt halálos gázolás vagy útátjárós baleset, amelyek önmagukban is többszázalékos napi pontosságcsökkenést okozhatnak.

A legpontosabb vonal a Szeged–Hódmezővásárhely közötti TramTrain volt 98,19 százalékos pontossággal, míg a Budapest–Szolnok–Debrecen–Záhony-szakasz 74,7 százalékkal zárta a hónapot.

A MÁV májusban több mint 335 ezer országbérletet, 595 ezer vármegyebérletet és 1,3 millió vasúti helyjegyet értékesített. Bevezették a késési biztosítást is, amely már májustól érvényesíthető a járatokra.