Karácsony Gergely: A kormány számára ez egy politikai „öntökönlövés”

További Belföld cikkek
- Letartóztattak egy vezető ügyészt
- Korábban sokat ivott és öngyilkossággal fenyegetőzött, most lemondott a polgármester
- Meg kell ismételni az eljárást a Hableány-tragédia ügyében
- Kondor Anna: Aki csak jelen van, az statisztál, aki jól van jelen, az alakít
- Földrengések rázták meg Csongrádot, kérdés, hogy lesz-e folytatás
Karácsony Gergely szerdán az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt, ahol négy témáról beszélt, elsőként a Budapestet érintő inkasszó ügyére tért ki, majd a Pride megrendezésére, és annak feltételeire, de Zugló és Rákosrendező témája is előkerült.
Kedden bejelentette az azonnali jogvédelmet, amelyet a Fővárosi Törvényszék ítélt meg a fővárosnak. Gulyás Gergely a Kormányinfón jelezte, de a főpolgármester közösségi oldalán is megírta, hogy az Államkincstár visszautalta a 10,2 milliárd forintot, amelyet inkasszált Budapest számlájáról, valamint a 38 millió forint kamatot is.
Ugyanakkor Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter közölte, hogy fellebbez a döntés ellen. Ezzel kapcsolatban Karácsony Gergely megjegyezte, hogy a szaktárca szerint az ítéletben komoly összegbeli különbség szerepel, a minisztérium adataiban 135 milliárd forint, a bírósági döntésben viszont 20-30 milliárd forint iparűzési adóbevétel olvasható.
Öntökönlövés és hacacáré
A főpolgármester kiemelte, hogy az inkasszó miatt Budapesten bizonytalanná vált volna a legtöbb közszolgáltatás, a közérdek pedig az, hogy a vitás kérdések rendeződjenek. Hozzátette, hogy több per van folyamatban, amiket a főváros sorra megnyert, ezek közül a 2023-asnál kaphat vissza pénzt Budapest. Azonban a jogi helyett a politikai utat preferálja, tehát folytatódnak a tárgyalások a kormánnyal.
A két fél között egyetértés van abban, hogy a fizetésképtelenséget el kell kerülni, viszont Gulyás Gergely megkérdőjelezi azt, hogy a főváros gazdálkodásához miért kell kormányzati segítség.
A kormány számára politikailag egy politikai öntökönlövés, és tulajdonképpen korrigálni akarják ezt a politikát, csak kell hozzá valami hacacáré, amit úgy hívnak, átvilágítás.
− fogalmazott a főpolgármester a tárgyaláshoz kapcsolódóan. Hozzátette, hogy Budapest helyzetét külső tényezők rontották el, mint a Covid, az energiakrízis és a kormányzati megszorítások.
A szolidaritási hozzájáruláshoz kötődően Karácsony Gergely megjegyezte, hogy egy önkormányzat nem lehet nettó befizető, vagyis az állami normatíva nem lehet kevesebb, mint az államnak való befizetés, mert a kettő között 54 milliárd forint a különbség. A visszakapott pénzről eldöntik, hogy mely számlák befizetéséhez használják fel, de fenntartja véleményét, hogy ezzel nem oldódott meg a főváros problémája, viszont legalább időt nyertek.
Akármit mond a rendőrség, lesz Pride Budapesten
A Budapest Pride szervezéséhez kapcsolódóan Karácsony Gergely közölte, hogy a kormány vádjaival ellentétben kifejezetten azt kérték partnereiktől, hogy adománygyűjtéssel teremtsék elő a szükséges forrásokat. A BRFK ugyanakkor hozzátette, hogy a gyülekezési törvény keretein belül bírálja el a rendezvényt.
Erre a főpolgármester elmondta, hogy az önkormányzat nem lehet alanya ennek a jogszabálynak, ugyanis közhatalmi testület, valamint ebben az esetben is tudják, mely törvény vonatkozik a Pride megszervezésére. Szentkirályi Alexandra ugyan megjegyezte, hogy szerinte Karácsony Gergely nem dönthet egyedül ebben a kérdésben, ettől függetlenül a közgyűlés nem tudja megakadályozni a rendezvény megtartását.
Akármit mond a közgyűlés, akármit mond a rendőrség, akármit mond a kormány, mert egyszerűen Budapesten nem lehet betiltani az emberek szabad gyülekezését, pont.
− jelentette ki a főpolgármester. A helyszínt viszont nem árulta el, annak ellenére sem, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom lefoglalta a Pride lehetséges útvonalát.
A kormány továbbra is a Kincsem Parkot javasolja a Pride helyszínének
Tuzson Bence igazságügyi miniszter közösségi oldalára feltöltött videójában azt mondta, hogy Karácsony Gergely „trükközik, hogy kijátssza a magyarországi jogszabályokat, és hogy megsértse a gyerekvédelmi törvényt”.
Megjegyezte, hogy a szabályok a fővárosra és a politikusokra is vonatkoznak, nekik is be kell tartani azokat. Arra kéri a főpolgármestert, hogy legyen tekintettel a gyerekekre, és ha feltétlenül meg akarja szervezni a rendezvényt, akkor a hatályos jogszabályoknak megfelelően tegye, és javasolja neki a Kincsem Parkot.
Zugló és Rákosrendező is előkerült
A zuglói önkormányzat büntetőfeljelentést tett a gyanús kerületi közbeszerzések miatt, de erre Karácsony Gergely érdemben nem reagált, csak megjegyezte, hogy amikor a XIV. kerület polgármestere volt, akkor ő vezette be a legszigorúbb átláthatósági rendeletet, a szerződések pedig mindenki számára nyilvánosak és elérhetők.
Rákosrendezőről Karácsony Gergely elmondta, hogy a területre vonatkozó kormányrendelet megszületett, és tartalmazza azt, amit a főváros kért, például az autómentes városrészre vonatkozó rész. A város stratégiai céljait szolgáló dolgokat akar kiépíteni. Ehhez közérdekű beruházásokat kér a kormánytól, amihez kapcsolódóan folynak az egyeztetések.
(Borítókép: Karácsony Gergely 2025. június 4-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)