Rémálommá vált a magyar motoros iráni kalandja: kémkedéssel vádolták, börtönbe csukták

„Két évvel ezelőtt már jártam Iránban, tíz napot töltöttem az országban, nagyon tetszett, amit láttam, jó véleménnyel voltam a helyiekről. Tavaly fogalmazódott meg bennem, hogy teszek egy nagy túrát a Perzsa-öböl államaiban” – kezdte Guri az Indexnek.

Teával és mazsolával indult, hatalmas verekedés lett a vége

Idén április végén hosszas szervezés után elindult a nagy kaland, amely messze nem a terveknek megfelelően alakult.

„Olyan motoros számára, aki mindig a kihívást keresi, az ötsávos teheráni autópálya nem túl izgalmas terep, arról már nem is beszélve, hogy óriási a forgalom, rengeteg teherautó száguldozik – mondta Guri. – Inkább választottam a kétezer méter magas hegyeket és a kacskaringós utakat, ahol kietlen tájakon, kisebb településeken haladtam át, aztán beértem egy faluba, és megjelentek előttem a rendőrök: közölték, hogy kövessem őket. Mivel a faluban nukleáris létesítmény található, idegenek nem léphetnek be, és ez állítólag ki van táblázva, de nekem nem tűnt fel.”

Eleinte jó fejek voltak, még teával és mazsolával is megkínáltak, aztán megjelent egy izgága alak, aki elkezdte nézegetni a motoron a vészhelyzeti jeladót. Erre azért volt szükségem, mert itthon ezen keresztül tudták követni, hogy merre járok, 12 percenként adott jelet, ilyenkor mindig csipogott. Ez nagyon nem tetszett a rendőrnek, begőzölt, és szétszedte a cuccaimat. Nem könnyítette meg a helyzetemet, hogy talált három kamerát és egy drónt is.

A teázgatás, mazsolázgatás gyorsan befejeződött, Gurit a katonai ügyészségre vitték, ahol letartóztatták. Többször kihallgatták, két kihallgatás között börtönbe zárták, míg az éjszakákat hotelszobában töltötte.

„Először fárszi nyelven próbáltak velem beszélgetni, aztán rájöttek, hogy többre mennek az angolul tudó rendőrrel. Kémkedéssel vádoltak, ami ott az egyik legsúlyosabb vád. Az ő elképzelésük szerint, mivel brit motorom volt, a britek biztosan kértek érte cserébe valamit. Azt nehezen értették meg, hogy a motort egy győri kereskedéstől kaptam a túrára. Minden cuccomat elvették, feltörték a Facebook- és az Instagram-fiókomat, a telefonomon leellenőrizték a híváslistámat, találomra ráböktek nevekre, és el kellett mondanom, hogy ki kicsoda. Percek alatt rémálommá vált az utazásom.”

Gurinak az volt a szerencséje, hogy mielőtt elkobozták a telefonját, még tudott Messenger-üzenetet küldeni a feleségének arról, hogy valószínűleg lecsukják. A feleség azonnal értesítette a teheráni konzulátust, ahol a motoros segítségére siettek.

„Mivel regisztráltam konzuli védelemre, tudtak rólam a hatóságok, a jeladó segítségével pedig azt is látták, hogy hol tartanak fogva. Fontos megjegyeznem, hogy az iráni rendőrök nem fenyegettek, a kihallgatások során nem bántottak, nem emelték fel a hangjukat, értékelték, hogy együttműködő vagyok.”

Amikor viszont bezártak a börtönbe, levették rólam a kezüket, meg kellett magamat védeni, beleálltam a pofozkodásba. Korábban karatéztam, úgyhogy nem volt gondom az önvédelemmel. A helyiek az új fogvatartottakat rendszeresen megtámadták, hogy elhelyezzék őket a börtönhierarchiában. Az éjszakákat egyedül töltöttem a szállodai szobában, ahol minden lépésemet figyelték, nem beszélhettem senkivel, háromóránként bejöttek, átkutatták a szemeteskukát, azt nézték, hogy éppen mit csinálok.

Az iráni tortúrát megúszta, itthon Budapest és Győr között elcsapták

Guri szerint az iráni rendőrök a konzulátus felé azt kommunikálták, hogy jól bántak vele, hotelban lakhatott, de arról egy szó sem esett, hogy a nappalokat cellában töltötte vadállatokkal.

„A harmadik nap történhetett valami, mert már azt kérdezték, hogy merre megyek tovább, majd másnap elengedtek. Előtte visszaadták az összes cuccomat, kivéve azt az SD-kártyát, amelyen az Iránban készült fotóim voltak. A nálam lévő pénzből levonták a hotel árát, éjszakánként 60 dollárt… Közölték velem, hogy 24 órám van elhagyni az országot, mert különben letartóztatnak.

Délután 4 óra volt, és reggel 8-ra kellett megérkeznem a kikötőbe, hogy elérjem a hajót. 1350 kilométert tettem meg, repesztettem, mint az őrült, de így is csak 9 órára értem oda. A feleségem segítségével sikerült a dubaji repülőjáratra helyet foglalnunk, a motor pedig jött utánam teherhajón, amit a hatalmas kikötőben négy nap alatt találtam meg egy helyi taxis segítségével.”

Guri megpróbáltatásai azonban itt nem értek véget, megjárta Szaúd-Arábiát, Kuvaitot, Irakot, volt, ahol 150 kilométert motorozott homokviharban, míg Bagdadból alig tudott kijutni ellenzéki tüntetések miatt.

„Az iráni napokról lemondtam volna, de nem haragszom a rendőrökre, ők csak tették a dolgukat. Nehéz pár nap volt, az is megfordult a fejemben, hogy lecsuknak, és hosszú ideig nem látom a családomat.”

Tíz évre kitiltottak az országból, így valószínűleg már soha többet nem jutok el Iránba, de még mindig jobban jártam, mint az a brit házaspár, akiket tíz évre bezártak kémkedésért. Az volt a szerencsém, hogy a nálam lévő drónt nem használtam Iránban, máskülönben lehet, hogy most én is börtönben ülnék. Szomorú látni, hogy ahol bő egy hónapja jártam, ott most háború zajlik.

A közel-keleti túra végül happy enddel zárult, Gáti Csabának már megvan az újabb terve, de nem tudja, hogy megvalósulhat-e.

„Augusztusban még lenne két szabad hetem, lehet, hogy a feleségemmel elmegyünk Nyugat-Európába vagy Írországba, de egyelőre nincs motorom. Budapestről mentem haza Győrbe, amikor a régi egyesen elcsaptak. A motor totálkáros lett, a légzsákos mellénynek hála én megúsztam kisebb zúzódásokkal” – árulta el Guri.

(Borítókép: Gáti Csaba)