Kocsis Máté: Úgy készülünk, hogy meg fogjuk nyerni a választást

„Egy megbízhatatlan, hazudozós és alapvetően az erőszak kultúráját terjesztő ember” – így jellemezte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Magyar Pétert a Konkrétan Rónai Egonnal című műsor legfrissebb adásában. A kormánypárti politikus arra is kitért, hogy nincs pánik a Fideszben a közvélemény-kutatási eredmények miatt, az átláthatósági törvény körüli viták pedig szerinte technikai okokra vezethetők vissza. A frakcióvezető beszélt a 2026-os költségvetésről, az ukrajnai háború magyar megítéléséről, valamint arról, hogy külön jogászcsapatot tartanak az internetes agresszió elleni fellépésre. A választásokat jövő tavasszal változatlan szabályok mellett rendezik meg.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerint nincs pánik a kormánypárt berkein belül a közvélemény-kutatási eredmények miatt. „Szeretnék, hogyha lenne” – mondta ironikusan a Konkrétan Rónai Egonnal című műsorban, amikor arról kérdezték, hogy van-e feszültség a Fideszben a Tisza Párt által mutatott eredmények miatt.

A frakcióvezető szerint ugyanis az ellenzéki kutatóintézetek által közölt adatok nem tükrözik a valóságot.

Azt, hogy a Tisza vezetne, a Tisza vezetői sem gondolják

– állította Kocsis, aki szerint hasonló helyzetet lehetett látni 2021-ben is, amikor a közvélemény-kutatások szerint az ellenzéki összefogás vezetett, végül azonban a Fidesz nyerte a választásokat.

A frakcióvezető az ukrajnai háborúval kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a magyar álláspont nem egyoldalú. „A béke azt jelenti, hogy mindenki tegye le a fegyvert. Ezt is kérjük, fegyverszünet, megállapodás, tárgyalás” – fogalmazott Kocsis Máté, hozzátéve, hogy Oroszország hajtott végre agressziót Ukrajna ellen. Kritikus volt azonban az Európai Unió szerepével kapcsolatban: „Másképp néz ki ez a háború Lyonból, mint Záhonyból” – mondta. 

Az átláthatósági törvény körüli vita

Az átláthatósági törvényről szólva Kocsis Máté cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint Orbán Viktor gyengülne a Fideszen belül. A frakcióvezető elmondta, hogy a törvény aláírása „technikai okokból” maradt el néhány képviselőnél.

Nem írták alá azok, akik a patkóban ülnek, miniszterek, akik képviselők is, nem írtákalá azok, akik éppen nem voltak bent az ülésteremben

– fejtette ki, hozzátéve, hogy erről még képfelvételei is vannak.  

A törvény lényegét érintve azt hangsúlyozta, hogy három feltételnek kell egyidejűleg teljesülnie: külföldi finanszírozásnak, a közélet befolyásolásának, és hogy mindez az állam szuverenitásának sérelmére történjen.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal Zelenszkij-interjúval kapcsolatos álláspontjáról azonban nem kívánt véleményt nyilvánítani: „Nekem mi a véleményem arról, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak mi a véleménye egy dologról? Nem tudom, kérdezzék meg őket.”

Kemény kritikák Magyar Péterről

Kocsis Máté ezúttal különösen kritikus volt Magyar Péterrel kapcsolatban, akit „forrófejű pojácának” nevezett. 

Egy megbízhatatlan, hazudozós és alapvetően az erőszak kultúráját terjesztő ember

– fogalmazott a továbbiakban a Tisza Párt vezetőjéről, hozzátéve, hogy ő ezt „25 éve így látja”. 

A párt szimpatizánsairól úgy gondolja, hogy ők azok, akik négyévente rendre le akarják váltani a Fideszt, és beállnak épp amögé, akiben látják a potenciált erre. 

A frakcióvezető szerint különösen problémás, hogy a Tisza Párt elnöke „képes a nyilvánvaló tényeket is letagadni”.

Ilyet még azért nem láttunk. Hogy valaki a nyilvánvalót lehazudja

– mondta Kocsis arról, ahogyan Magyar Péter Brüsszelben beszélt a Varga Juditról készített hangfelvételekről. 

Gazdaságpolitika és választási kilátások

A 2026-os költségvetés elfogadásával kapcsolatban Kocsis Máté kiemelte, hogy a kormány megőrizte a családtámogatások rendszerét és a rezsicsökkentést. „Amikor a világ csattog körülöttünk, és mindenki lövöldözik, a helyes kormányzati döntés volt az, hogy a sarokpontokat leütve elfogadjuk a jövő évi költségvetést” – magyarázta.

A jövő tavaszi választások kapcsán megerősítette, hogy változatlan szabályok mellett rendezik meg azokat.

Úgy készülünk, hogy meg is fogjuk nyerni azt a választást

– jelentette ki a frakcióvezető.

Kocsis Máté végül az internetes agresszió elleni fellépésről is beszélt, elmondta, hogy külön háromfős jogászcsapatot bíztak meg az életellenes kommentek feljelentésére: „Az, ami folyik, amit Magyar Péter behozott a magyar politikai kultúrába, sose volt a politika óriási passzió, de most rohamosan romlik.”

Külön jogászcsapatot tartunk arra, hogy az összes életellenes, mocskos, halált kívánó kommentelőt egyesével azonosítjuk be és jelentjük föl az összeset. Nevével, címével, arcával, mindenével együtt személyesen jelentjük őket föl. 

– mondta Kocsis, hozzátéve, hogy a jogszabály megtiltja és szankcionálja majd, hogy bárki az élet kioltására vonatkfelhívást tegyen közzé az interneten.