18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Élve temette be kutyáját egy férfi Zalában, az eb napokig szenvedhetett

2025.06.20. 18:32
Egy fém ládával temettek be egy német juhászt Zala vármegyében. Gazdájának a hét elején kellett volna vizsgálatra vinnie az ebet, de kétszer sem jelent meg, és azt mondta, a kutya meghalt. Az egyik nyomozónak gyanús lett az előadott történet és elment a telephez, ahol meghallotta az állat nyüszítését.

Döbbenetes állatkínzásra derült fény a napokban Zala vármegyében. Egy bocföldi férfi élve temette be kutyáját az udvarán és napokig hagyta szenvedni. Az ebet végül az állatvédők és a rendőrök mentették ki, de már nem lehetett rajta segíteni, ezért el kellett altatni – adta hírül a zaol.hu.

A Bogáncs Zalaegerszegi Állatvédő Egyesület Facebook-oldala számolt be az eset előzményeiről. Mint írták, egy bejelentés alapján hétfő reggel érkeztek a helyszínre, ahol egy „vergődő, síró németjuhász szuka volt egy kennelben” ahonnan felkelni sem tudott. Többször szóváltásba keveredtek a gazdával, aki a kutyát a nyakánál fogva átrángatta egy melléképületbe, de később ígéretet tett arra, hogy még aznap délután elviszi egy állatorvoshoz. Az állatvédők azt is felajánlották, hogy elviszik ők, ráadásul ingyen, de a férfi ezt visszautasította.

Később hiába várták a rendelésen, nem jelent meg, és az állatorvos hívására is kedd reggelre halasztotta a vizsgálatot. Mivel a férfi az újabb időpontban sem jelent meg, a rendőrök is felkeresték, akiknek azt mondta, hogy az állat már meghalt. A nyomozó úgy érezte, hogy valami nem stimmel a történetében, ezért szerdán újra kiment a férfihez, ekkor meghallotta a távolból a kutya nyüszítését.

Az ebre egy fém ládát raktak, ami szalmával volt elfedve, hogy kevésbé lehessen észrevenni.

A riasztás után az egyesület önkéntesei azonnal a helyszínre érkeztek, de a megkínzott kutya életét már nem lehetett megmenteni, csak annyit tehettek, hogy állatorvoshoz vitték, aki – hogy ne szenvedjen tovább – elaltatta. A tetemet a Kaposvári Szakértő Intézetbe küldték hivatalos boncolásra. Mint írták, azért, hogy megdönthetetlen bizonyítékot tudjanak szolgáltatni a nyomozóhatóságnak. Hozzátették, hogy mindent el fognak követni, hogy az elkövető letöltendő börtönbüntetést kapjon.

Egy dolgot nem tudunk megbocsátani magunknak, hogy ott, akkor, hétfőn délelőtt, nem követtünk el magánlaksértést!!!! A Bogáncs 25 éves fennállása óta ilyen gátlástalan, gonosz, embertelen tettel, soha nem találkoztunk!

– írták az állatvédők.

Később egy videót is közzétettek. Ezen a telep látszik, amit alaposan ellep a növényzet, és az útvonal, amin feltehetően végigrángatták az állatot az udvar hátsó részébe, ahol a brutális cselekmény történt.