Döntött a Kúria: nem lehet szivárványos felvonulást tartani

További Belföld cikkek
-
Napok óta nincs áram több Pest vármegyei településen
- Letartóztattak egy vezető ügyészt
- Korábban sokat ivott és öngyilkossággal fenyegetőzött, most lemondott a polgármester
- Meg kell ismételni az eljárást a Hableány-tragédia ügyében
- Kondor Anna: Aki csak jelen van, az statisztál, aki jól van jelen, az alakít
A Kúria június 20-án elutasította négy jogvédő szervezet keresetét, amellyel megtámadták a rendőrség június 28-i LMBTQI jogegyenlőségi felvonulás megtiltására vonatkozó határozatát.
A Kúria ítéletében elutasította a rendőrség azon érvelését, hogy a tervezett rendezvény kapcsolatban áll a Budapest Pride-dal,
mivel a hatóság túlzott hangsúlyt fektetett formai szempontokra, és csak közvetett bizonyítékokat tudott felmutatni. Az esemény szervezésében pedig nem is vesz részt a Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány.
Ugyanakkor helytállónak találta a rendőrség azon megállapítását, hogy maga a gyűlés célja – a transznemű emberek jogainak támogatása – gyermekvédelmi törvénybe ütközik.
A bíróság szerint a szervezők az egyeztetésen nem tudták meggyőzően cáfolni ezeket a kétségeket, kitérő válaszokat adva a releváns kérdésekre. Az ítélet ellen jogorvoslatnak nincs helye.
A Kúria döntését egy június 13-án a Budapesti Rendőr-főkapitányság által kiadott elutasító határozat előzte meg, melyben harmadszorra is megtiltották a szivárványos felvonulás megtartását.
A rendőrség korábban is a gyülekezési jogról szóló törvénnyel és a gyermekvédelmi törvénnyel indokolja döntését. A Kúria az előző határozatot azzal utasította el, hogy a hatóság nem bizonyította megfelelően, hogy a felvonulás ellentétes lenne a gyülekezési jogba foglalt, homoszexualitást és születési nemtől való eltérés megjelenítését tiltó rendelkezésekkel.
A felvonulást az Amnesty International Magyarország, a Háttér Társaság, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért szervezte volna. Eredetileg június 1-én szerették volna megtartani, de a sorozatos elutasítások miatt az időpontot június 28-ra helyezték át.
Tiltó határozatot hozott a rendőrség a Pride ellen
A rendőrség gyülekezési hatósági jogkörében eljárva a gyűlés fentiek szerinti helyszínen és időpontban történő megtartását megtiltja – közölte a BRFK.
Mint megírtuk, Karácsony Gergely bejelentette, hogy június 28-án a Fővárosi Önkormányzat – a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal partnerségben – megrendezi a Budapesti Büszkeség rendezvényt. Ezzel egy olyan korábbi hagyományt élesztenek fel, amelynek révén minden év júniusában szabadságünnepet tart a város, valamint a szovjet csapatok kivonulásáról is megemlékezik.
A rendőrség Karácsony Gergely bejelentését hivatalos bejelentésnek minősítette. Azonban Karácsony Gergely a hatóság részére küldött hivatalos levelében azt állította, hogy a rendezvény „nem Pride, azon sem kamionok, sem táncosok nem lesznek, a szexualitás semmilyen formában nem fog megjelenni”, szerinte a rendezvényen azt ünneplik, hogy „a nemzet fővárosa szabad”.
Karácsony Gergely szerint azonban „a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot, ezzel az erővel az unikornisok sétáltatását is betilthatta volna”. Hozzátette, a Fővárosi Önkormányzat nem tett a gyülekezési törvény szerinti bejelentést, „így aztán a tiltó határozatnak sincs relevanciája”.
„A Fővárosi Önkormányzat június 28-án, a magyar szabadság napján, megrendezi a Budapest Büszkeség szabadságünnepet mint önkormányzati rendezvényt. És pont” – emelte ki.
(Borítókép: A Budapest Pride 2019. július 7-én. Fotó: Németh Sz. Péter / Index)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.