Szentkirályi Alexandra felszólalt a budapesti drogfogyasztás ellen

PAP 0456
2025.06.21. 15:23
„Otthon Budapesten – Beszélgetések Alexandrával” címen indított sorozatot Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője. A politikus legújabb beszélgetésében – közeledvén a drogellenes világnaphoz, amely június 26. – a budapesti droghelyzettel foglalkozott, különböző szakértők és egy volt függő segítségével. Szentkirályi szerint a zéró tolerancia nem könyörtelenség, hanem védelem.

Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz elnöke Otthon Budapesten – Beszélgetések Alexandrával néven indított eseménysorozatának célja, hogy a közös gondolkodás, a párbeszéd fóruma legyen, ahol együtt lehet munkálkodni Budapest jövőjén, hogy a fővárosunk élhetőbb, tisztább, rendezettebb és még szerethetőbb lehessen – derült ki a legfrissebb adásból.

Közeledve a drogellenes világnaphoz, a legutóbbi beszélgetés témája Budapest droghelyzete volt, „hiszen ma a fővárosban kétszer annyian halnak meg kábítószer-fogyasztás miatt, mint az országos átlag”. Az elmúlt években gyorsan terjednek az olcsó, gyakran ismeretlen összetételű szintetikus szerek, miközben a klasszikus drogok szintén jelen vannak az utcákon, a klubokban, sőt a fiatalok zsebében is.

Kitanics Márk igazságügyi pszichológus szakértő az adás első részében elmondta, hogy egyre rosszabb az a tendencia, ami a drogfogyasztás területén körvonalazódik. Az drogfogyasztás nagyon széles spektrumon roncsolja a társadalom szövetét, az egészségügyi problémákon túl a családi kapcsolatok átalakulását vagy épp a bűnözést is magával hozza. Kiemelte, hogy

a legsúlyosabb erőszakos bűncselekmények általában valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt történnek, hiszen a viselkedéses fékek teljes mértékben elszabadulnak.

Felelősség és összetartás

Téglásy Kristóf, a Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója elmondta, hogy a fővárosi drogstratégiában is szereplő ártalomcsökkentő programok nem a fiataloknak, hanem azoknak kell szóljanak, akik annyira súlyos helyzetben vannak, hogy a kezelés megkezdésére sem alkalmasak. Mint mondta, a cél nem lehet más, mint drogmentessé tenni Magyarországot.

Könözsy Zsolt egykori függő, ma már rehabilitációs szakember a drogfogyasztás miatt mindenét elveszítette, majd az utcára került. 16 évig volt függő, hosszú volt a gyógyulás felé vezető út is. Mint mondta, az ártalomcsökkentés filozófiájával nem tud azonosulni, mert

ha ő is bekerült volna egy hasonló programban, biztos nem vehetne részt a beszélgetésen.

Szentkirályi Alexandra a beszélgetés végén összegezve arról beszélt, hogy a zéró tolerancia nem könyörtelenség – hanem védelem. Azoknak szól, akik még nem estek bele, és azoknak is, akik még épphogy kimásznának belőle. „Az Otthon Budapesten célja, hogy olyan várost építsünk, ami mindannyiunk otthona lehet, ami nem engedi el senki kezét, nem hagy magára senkit. Ahol nem a drog diktál, hanem a józanság, a felelősség és az összetartás” – fogalmazott a fővárosi frakcióvezető.

(Borítókép: Szentkirályi Alexandra 2025. május 25-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)