Így védik majd a szivárványos felvonulókat, jönnek a biztonsági őrök és egy 200 fős kemény mag

További Belföld cikkek
-
Elvadult kóbor macskák százai lepték el a bezárt dunaújvárosi vasmű területét
- Megelégelték a katasztrófaturizmust, új eszközt vetnek be a balesetek helyszínein
- 21 Kutatóközpont: a Tisza-szavazók harmada nem akarja a párt önálló parlamenti többségét
- Navracsics Tibor: Nem a politika a világ legfontosabb dolga
- Elgázolt egy embert a vonat Jánoshalmánál
„Alakul ez. Azt még nem sikerült megérteni, hogy önkormányzati rendezvényhez nem kell engedély, így betiltani sem lehet – miként a szabadságot és a szerelmet sem. De eddig minden résztvevőt fenyegettek, a miniszterelnök interjújából viszont az derült ki, hogy most már leginkább csak engem. Az meg belefér” – kezdte péntek délelőtti Facebook-posztját Karácsony Gergely a Budapest Büszkeség címmel meghirdetett önkormányzati rendezvény sajtótájékoztatója előtt.
Szóval mindenki jöjjön nyugodtan és bátran, szabadon és szeretetben szombaton, a magyar szabadság napján, 14 órától a Városháza parkba, vagy 16 órára a Műegyetem rakpartra, a Budapest Büszkeség szabadságünnepre
– fogalmazott.
Szintén pénteken jött a hír, hogy a Kúria már harmadszorra is elmeszelte a civil szervezetek által szervezett rendezvényt betiltó rendőrségi határozatot, és kötelezte a gyülekezési hatóságot új eljárásra. A mostani felvonuláson hivatalosan a gyülekezési szabadság kiüresítése ellen tiltakoznának, és az időpontját már többször változtatták: eredetileg június 1-jére tervezték, később június 28. szombatra halasztották. A rendőrség a tiltó határozataiban azzal érvelt, hogy a szivárványos felvonulás feltételezhetően maga a Budapest Pride lesz, vagy időközben átalakul azzá.
Karácsony Gergely: Nem lehet betiltani a szerelmet és a szabadságot
„Olyan kis ország esetében, mint Magyarország, amikor a nemzetközi sajtó ennyire követi az eseményeket, azt jelenti, hogy vagy valami nagyon jó történik nálunk, vagy valami nagyon rossz” – fogalmazott, reflektálva arra, hogy érdeklődőkkel telt meg a díszterem, ahol a sajtótájékoztatót tartják.
A Budapest Pride betiltása egyfajta betetőzése más folyamatoknak is. A kormány mindig kijelölte az ellenségképet, akikkel szemben meg kell védeni az embereket, például Soros György, most pedig a szexuális kisebbségek tagjai kerültek célkeresztbe ezen a listán – véli a főpolgármester.
Magyarországon az elmúlt években a homofób kampányok ellenére is növekedett a szexuális kisebbségek tagjainak elfogadása. A Budapest Pride betiltásával a magyar és főleg a budapesti választópolgárok túlnyomó többsége nem ért egyet
– fogalmazott, majd hozzáfűzte: Magyarországon belül nem lehetnek elsődleges és másodlagos állampolgárok. Ezért megtartják a Budapest Pride helyett a rendezvényt, amely megfelel a magyar jogszabályoknak, és megfelel annak az erkölcsi meggyőződésünknek, hogy Magyarországon senkit sem érhet hátrányos megkülönböztetés.
„A Budapest Büszkeség menetén közel harminc európai ország politikusai, parlamenti képviselői, főpolgármesterei, az európaiság mellett elkötelezett barátaink lesznek itt velünk.” A főpolgármester Ursula von der Leyent idézte: a szexuális kisebbségek tagjait semmilyen hátrányos megkülönböztetés sem érheti.
„Ez az ügy, ami Budapesten történik, egész Európára tartozik.”
Mint fogalmazott, haa egy tagállamban be lehet tiltani a Pride-ot, akkor semelyik európai állampolgár nem érezheti magát biztonságban. Magyarországon senki sem lehet másodrangú állampolgár. Arról is beszélt, hogy a magyar polgárok nem érhetnek kevesebbet, mint Európa más országainak polgárai. Ezért az önkormányzat saját maga szervezi meg a Budapest Büszkeség napját, ami tulajdonképpen angolra fordítva Pride.
A rendőrségnek egyetlen feladata van holnap, hogy a fővárosi önkormányzat rendezvényén jelen lévő magyar és európai állampolgárok biztonságát szavatolják. „Tudjuk, hogy a szélsőjobboldali szereplők – bármilyen kevesen is vannak – a kormány gonosz politikájától felbátorodva hangosabbak lesznek, mint az elmúlt években.”
Megköszönte európai szövetségeseinek, hogy itt vannak. „Európa az emberi jogok és szolidaritás alapján áll, és amikor egy országban betiltják a Pride-ot, akkor másik országban másik társadalmi csoportot érhet megkülönböztetés, és összeomlik mindaz, amit az európai álom jelent a magyaroknak és Európa többi nemzetének.”
Hadja Lahbib: Megvédjük európai otthonunkat
„Most a fény abszolút Budapestre vetődik, és nagyon fontos, hogy ilyen nagy közösséggel veszünk részt a rendezvény bejelentésén. Ez a város híres a diverzitásáról, és támogatja az LGBT-közösséget. Minden szín, minden forma, ami az emberiséget jellemzi, eltérő, de ezek azonosak is abból a szempontból, ami a sokoldalúságot jellemzi” – mondta Hadja Lahbib esélyegyenlőségért felelős uniós biztos.
„Évtizedeken keresztül felépítettük, és megvédjük az európai otthonunkat. Ez a rendezvény több, mint egy Pride felvonulás, most lehetőség van arra, hogy szabadon válasszuk meg az önazonosságunkat, és hogy kit szeretünk. Én az EU-ban biztosként szolgálok, a szabadság, egyenlőség és méltóság értékeit védem. Európai családként családtagok és barátok vagyunk, így érkeztem Budapestre.”
„Európaiak vagyunk nem csak a közös piac, hanem a közös értékek miatt is. Találkozom sokat miniszterekkel, kormánytagokkal, a magyar igazságügyminiszterrel is tárgyaltam. Meg kell egyeznünk abban, amiben tudunk.”
Az Európai Parlament alelnöke: Nem európai propagandáról van szó
Felszólalt a rendezvényen Nicolae Ștefanuta, az Európai Parlament alelnöke is, aki kiemelte, hogy Erdélyből származik. Mint mondta, az Európai Parlament több mint 70 tagját képviseli most. Emlékeztetett, hogy a tagállamok vállalták a kisebbségek jogainak védelmét. Erdélyiként tudja, milyen az, ha hátrányos megkülönböztetésben részesül valaki.
„Az Európai Unió elveszti a lelkét, üzenetét, ha nem tartjuk be ezeket a szabályokat”
– figyelmeztetett, hozzáfűzve, hogy magyarok tízezrei lehetnek ott a holnapi rendezvényen. „Nem európai propagandáról van szó” – hangsúlyozta. Emlékeztetett, hogy a rendőrség feladat lesz megvédeni a felvonulókat, „méltósággal kell ezt a rendezvényt megünnepelnünk”.
Íme a Pride-szervezők céljai
A Budapest Pride 2001 óta, 24 éve feminista, antirasszista LMBTQ-szervezet. „Elsődleges célunk, hogy a magyarországi LMBTQ-közösséget építsük, segítsük, bemutassuk és láthatóvá tegyük. Évente megrendezik a felvonulást, csak a Covid miatt maradt el a személyes rendezvény, de online akkor is megtartották” – nyilatkozta Hegedűs Máté, a Szivárvány Misszió Alapítvány szóvivője.
„Ez az esemény az LMBTQ-mozgalom egyik fontos mérföldköve. Az idei szlogenünk az, hogy itthon vagyunk. Ezzel felhívjuk arra a figyelmet, hogy az LMBTQ-emberek a magyar társadalom olyan szerves részei, mint bármelyik másik polgártárs.”
A közösségünk nem egy Nyugatról indított propaganda, és nem egy ideológiai termék.
Az idei évfordulóra sok projekttel készültek, 11 író írt novellákat a szlogen mentén, ebből született az Anyaföld íze a számban című novelláskötet. Elmondta, hogy 33 követség adott ki támogató nyilatkozatot az esemény mellett.
„Amikor februárban bejelentette Orbán Viktor, hogy ne bajlódjunk az idei esemény megszervezésével, én, megmondom őszintén, kétségbe estem”
– tette hozzá. Ennek ellenére mégis megszervezték a rendezvényt. Arra kérte a rendőrséget, hogy védjék meg a felvonulókat a szélsőjobboldali szervezetek tagjaitól, az esetleges atrocitásoktól. Mindenkit arra biztatott, hogy minél többen jöjjenek és vonuljanak együtt. A Műegyetem rakparton színes programokkal várják a résztvevőket.
Karácsony Gergely: Trollkodás céljából jelentettek be rendezvényeket
Újságírói kérdésre Karácsony Gergely elmondta, hogy a rendőrség az elmúlt években professzionális tudásra tett szert abban, hogy a szélsőjobboldali szervezeteket távol tartsa a szabad felvonulásoktól. „Ezek a bejelentett demonstrációk nem valami melletti, hanem elleni demonstrációt jelentenek.”
Amennyiben elköveti azt a fatális hibát a magyar rendőrség, hogy azt a bizonyítványt állítja ki magáról a világ előtt, hogy szabadon gyülekezni nem lehet, megfélemlítés céljából pedig szélsőjobboldali szervezetek gyülekezhetnek, akkor viszont annak a törvényi, alkotmányban rögzített feladatának tegyen eleget, hogy a két különböző rendezvényre érkező állampolgárokat elválasztja.
Szerinte a felvonulókat a szélsőjobboldali gyülekezés nem fogja veszélyeztetni, amennyiben a rendőrség megfelelően végzi a dolgát. Mint mondta, „trollkodás céljából” jelentettek be egyes szervezetek a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvényeket.
„Több mint 200 menetkísérő önkéntesünk lesz, akik komoly felkészítésen vesznek részt. Mindenkinek megpróbáljuk biztosítani a biztonságát, de ezt idén kiegészítjük biztonsági őrökkel is”
– ezt már Hegedűs Máté árulta el. Rámutatott, hogy 2019 óta nem húz a rendőrség fémkerítést a rendezvény köré. Visszatérő önkéntesek fognak abban segíteni, hogy biztonságos legyen a rendezvény.
Három front nyílik a Pride ellen
A szombati Pride ellen három különböző fronton nyílik támadás. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) délelőtt 11 órától tartja rendezvényét a Városháza parkban, ahol „spártai témájú” területfoglalást és autós felvonulást is szerveznek.
A Betyársereg szövetséges szervezetként csatlakozik a HVIM programjaihoz, maximálisan támogatva a szervezetet.
A Mi Hazánk Mozgalom pedig Budapest összes hídjára, valamint a Hősök teréről a Tabánig tartó útvonalra jelentett be tüntetést, amelyet a rendőrség már jóváhagyott. A párt útvonala több ponton egybeesik a Pride menetével, amely 15 órakor indul a Városháza parkból, halad a Károly körúton, a Múzeum körúton át a Kálvin térig, majd a Vámház körúton keresztül a Szabadság hídra, így legkésőbb a Szabadság hídnál biztosan találkoznak a szemben álló felek.
Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában ugyan azt mondta, hogy „nem szoktuk bántani egymást”, és a hatóságok nem fogják „elagyabugyálni” a tüntetőket, de a radikális szervezetek jelenléte jelentősen növeli a konfrontáció kockázatát.
Karácsony Gergely: A Fidesz belátta, hogy fatális hibát követett el
„A Fidesz belátta, hogy fatális hibát követett el azzal, hogy megpróbálta betiltani ezt a rendezvényt” – mondta Karácsony Gergely.
Szavai szerint: „Ennek a fatális hibának a kármentő akciója, hogy megpróbálnak olyan hangulatot kelteni, ami adott esetben elveheti honfitársaink kedvét, hogy ezen a felvonuláson részt vegyenek. Semmilyen retorzió nem érheti azokat, akik eljönnek a holnapi rendezvényre, erről személyesen kezeskedem.”
Mit gondol arról, hogy a Tisza Párt hallgat Pride-ügyben?
A HírTV újságírója megkérdezte Karácsony Gergelyt, hogy mit gondol arról, hogy a legnagyobb magyarországi ellenzéki párt hallgat az eseményről: „Mit gondol arról, hogy a Tisza Párt hallgat Pride-ügyben?”
Van egy rendkívül káros eleme a politikai közbeszédnek, ami a politikát úgy állítja be, mint egy mocskos dolog, amit öltönyös emberek sötét szobákban csinálnak, és borzasztóan rossz. Szerintem a magyar politika, és bizonyos politikai táborokban valóban így működik, de a politika az a társadalmi együttélés egyik legnemesebb területe. Szerintem politika az, ha az emberek kiállnak egy toleráns, elfogadó Magyarország mellett. Nem pártpolitika, ennél sokkan fontosabb. Ez a rendezvény arról szól, hogy vagy mindannyian szabadok vagyunk, vagy egyikünk sem az.
Hozzáfűzte, hogy nem más pártok tanácsadója. Ő Budapest főpolgármestere, ennek az eskünek tesz eleget. Egy másik kérdésre válaszolva elmondta, hogy minimalizálnak mindenféle kockázatot a holnapi esemény kapcsán. Ha kell, akkor útvonalat is módosíthatnak. „Egy biztos, hogy meg fogjuk tartani a rendezvényt, minden más holnap fog eldőlni.”
(Borítókép: Karácsony Gergely 2025. június 4-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)