Mádl nem mond ünnepi beszédet a T. Házban

Mádl Ferenc köztársasági elnök nem mond beszédet a parlamentben az október 23-ai emlékülésen. A köztársasági elnök ugyan ott lesz az ülésen, azonban strasbourgi útja miatt nem vállalta, hogy az ünnepi ülés szónoka legyen. A megemlékezésen nem vesznek részt a Fidesz képviselői, az MDF frakció pedig csak abban az esetben jelenik meg, ha szót kapnak.
Október 23-án, az Országgyűlés ünnepi ülésén várhatóan Szili Katalin házelnök és a három frakció, az MSZP, az SZDSZ és az MDF képviselői emlékeznek meg az 1956-os forradalomról, valamint a köztársaság 1989-es kikiáltásáról. Mádl Ferenc köztársasági elnök nem mond beszédet az emlékülésen - írja a Népszabadság.

A Fidesz képviselői nem vesznek részt az ülésen

Az MSZP korábban azt javasolta, hogy a házelnök mellett a nemzet egységét megtestesítő köztársasági elnök legyen az ünnepi ülés szónoka október 23-án a T. Házban. A napilap értesülései szerint Mádl Ferenc egy informális megbeszélésen már jelezte Szili Katalinnak: strasbourgi útja miatt nem vállalja, hogy beszédet mond a T. Házban, bár ott lesz az ünnepi ülésen.

Mint ismeretes, a Fidesz egyetlen képviselője sem vesz részt az ünnepi ülésen. A Fidesz azért marad távol, mert az MSZP és az SZDSZ elutasította azt a javaslatát, hogy a házelnök mellett egy 56-os személyiség szólaljon fel.

Boross bírálta a Fideszt

Boross Péter, az MDF elnökségi tagja bejelentette, az MDF csak abban az esetben vesz részt az emlékülésen, ha a frakciók is szót kapnak, s a Demokrata Fórum szónoka, Dávid Ibolya megemlékezhet 56-ról. Boross szerint nagy hibát követett el a baloldali többség azzal, hogy az 56-osok képviselőjének felszólalását elutasította. - Önmagában azonban csak ezért nem hozhat megalapozott döntést egy párt arról, hogy távol marad az emlékülésről - bírálta a Fideszt nevének említése nélkül a politikus.

Mintahogy az Index is megírta, Medgyessy Péter miniszterelnökként nem, csak magánemberként látogat el október 23-án a 301-es parcellába. Boross Péter erre reagálva közölte, "kellemetlen és méltatlan" gyakorlat, hogy a temetőkben a kormány tagjai azért nem jelennek meg, mert füttyszóval és szidalmakkal kell számolniuk.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04