Megerősített kormányfői ígéret a bíróságoknak

A pénzügyminiszter most írásban vállalta, hogy teljesül az, amit a kormányfő még a nyáron megígért. Varga Mihály szerint időben megkapják a bíróságok a nekik ígért költségvetési gyorssegélyt. Legalábbis azt a részét, ami a Pest Megyei Bíróság felújításához szükséges.
Varga Mihály pénzügyminiszter a kormány nevében kötelezettséget vállalt arra, hogy a Pest Megyei Bíróság felújításához szükséges pénzt a költségvetési törvényeken keresztül biztosítják a bíróságok számára. Mindez Solt Pálnak, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének írt leveléből derül ki. Így mindössze 218 millió forint hiányzik abból a 4 milliárd forintból, amit Orbán Viktor még a nyáron ígért az igazságszolgáltatásnak.

A pénzügyminiszter írásban adta a szavát

Varga Mihály levelében a maga részéről is szükségesnek és fontosnak tartja az ország második legnagyobb bíróságának bővítését és felújítását. Az ehhez szükséges költségvetési forrás biztosítását ezért maga fogja a kormány előtt kezdeményezni. Azt a pénzt ami még ebben az évben kell ahhoz, hogy megkezdődhessen az építkezés az idei költségvetési tartalékból fizetik majd. Ami ezen felül szükséges, azz az adott év költségvetésébe foglalják - ígéri a pénzügyminiszter.

Mert szükséges, mert megérdemli és mert van rá lehetőség

Orbán Viktor miniszterelnök és Solt Pál a Legfelsőbb Bíróság elnöke még júniusban találkozott. Akkor még úgy tűnt, tárgyalásuk messze a legsikeresebb volt valamennyi korábbinál. A Legfelsőbb Bíróság épületében tett kormányfői vizit ugyanis négymilliárd forintot jelentett az igazságszolgáltatásnak. - Mert szükséges, mert megérdemli és mert van rá lehetőség - fogalmazott akkor a kormányfő. Ez az összeg, a bírák életpálya- pótlékára, a szabálysértési ügyek letárgyalhatóságára valamint mintegy 3 milliárd forintos nagyságrendben - a Pest Megyei Bíróság épületbővítésének fedezetéül szolgált.

Solt Pál a múlt héten még aggódott

A múlt héten még úgy tűnt, hiába a nyári kormányfői ígéret, korántsem biztos, hogy az idén megkapják a bíróságok azt a pénzt, amit még a nyáron Orbán Viktor ígért. Az emiatt kialakult nyugtalanságáról Solt Pál beszélt az Országgyűlés költségvetési bizottsága előtt. A bizottsági ülésen a miniszter helyett jelen lévő pénzügyminisztériumi főosztályvezető akkor csupán azt közölte: a kért összeget előjegyzésbe vették.

Már csak 218 millió hiányzik

A nyáron ígért gyorssegély - amelynek kifizetését a legutóbbi brüsszeli országértékelés egyébként tényként kezeli - azért lett volna különösen fontos mert igen jelentős összeg hiányzik a bíróságok költségvetéséből. Emiatt pedig egyre nehezebben biztosíthatóak a mindennapi működés - azaz az ítélkezés - feltételei. A pénzügyminiszter írásos fizetési kötelezettségvállalásával így 218 millió forint hiányzik a kormányfői ígéretből.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

2 órája