Négy tüntetés két nap alatt

Miskolcon a helyi polgári kör, Budapesten a MIÉP szervez csütörtök kora estére tüntetést. A polgári körök a szavazatok újraszámlálásáért, illetve Medgyessy Péter távozásáért demonstrálnak, míg a MIÉP új választásokért tüntet a Batthyány-örökmécsesnél. A polgári körök pénteken is aktívak lesznek: Kecskemét és Dombóvár főterén demonstrálnak.
Nem csökken a polgári körök, illetve a parlamentből kiesett MIÉP aktivitása: az Erzsébet híd elfoglalása óta ez lesz a második olyan csütörtök és péntek, amikor demonstrálnak a szavazólapok újraszámolásáért. A MIÉP viszont új választásokat követel csütörtök este héttől a Batthyány-örökmécsesnél.

"Undorodunk tőletek"

A demonstrációra a Magyar Fórum hasábjain toborozzák a híveket, a címlapon olvasható felhívás szerint "Medgyessy et comp. (Ron Werber, Meruk, Szanyi stb.)! Undorodunk tőletek!" A közlemény szerint a MIÉP számára a szabadság a legnagyobb érték, és a felsoroltak lábbal tiporják a szabadságot. A demonstráció előtt a párt elnökségi ülést, majd sajtótájékoztatót tart, itt ismertetik a megmozdulás célkitűzéseit is. A MIÉP a programot előzetesen bejelentette a rendőrségnek.

Tüntetések Miskolctól Dombóvárig

A Fidesz által működtetett Demokrácia Központ arról tájékoztatott, hogy csütörtökön és pénteken három vidéki helyszínen tüntetnek a szavazatok újraszámlálásáért és Medgyessy Péter távozásáért. Csütörtökön délután öt órára várják az demonstrálókat a miskolci Városház térre, pénteken pedig Kecskemét és Dombóvár főterén ismertetik követeléseiket az Orbán Viktor által életre hívott mozgalom tagjai.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

1 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04