Ferencváros első embere leállította a Nemzeti építkezését

2000.09.06. 07:24
Gegesy Ferenc, Ferencváros polgármestere felszólította a beruházó Új Nemzeti Kht.-t és a kivitelező Arcadom Rt.-t, hogy állítsák le az új nemzeti teátrum immár több napja folyó építkezését. A IX. kerületi városvezető az MTI-nek elmondta, hogy az augusztus 23-án kiadott építési engedély fellebbezési határidejének lejártáig csak előkészületi munkálatokat folytathattak volna a területen. A fővállalkozó Arcadom Rt. szerint csupán talajmechanikai és tereprendezési munkák folytak az egykori expo-telken. Az építési engedéllyel kapcsolatban egy fellebbezést már kapott a IX. kerületi önkormányzat, Gegesy szerint azonban a magánszemély panaszai érdemben nem értékelhetőek.

Kedden levélben és faxban is felszólította napok óta tartó munkálatok leállítására az új Nemzeti Színház építtetőjét és kivitelezőjét Gegesy Ferenc, Ferencváros polgármestere. A IX. kerületi városvezető azzal indokolta lépését, hogy az augusztus 23-án kiadott építési engedély fellebbezési határideje még nem járt le, ebben az időszakban pedig csupán előkészítő munkák folyhattak volna a dél-pesti területen.

Gödör az expo-telken

Gegesy szerint a területen nem előkészítő munkák folytak
A polgármesteri hivatal műszaki irodája kedden ellenőrzést tartott az új nemzeti teátrum építési területén, ahol már több napja folytatott építési munka nyomait látták - ismertette a kerület első embere. Gegesy elmondta, hogy a kivitelezők már egy öt méter mély gödröt ástak, illetve kedden éppen annak betonozását végezték.

A kiadott építési engedéllyel kapcsolatban a kerület egyik lakosa már fellebbezést nyújtott be. A polgármester arról tájékoztatatta az MTI-t, hogy a beadványban leírtak nem bizonyítják, hogy a Nemzeti építése közvetlenül sértené a panaszos érdekeit. Az illető ugyanis a Nemzetivel kapcsolatos pályáztatási rendszert, illetve a épület külsőjét bírálta beadványában.

Ferencváros első embere jelezte, hogy hivatalból választ ad a levélre, és el is juttatja azt a a közigazgatási hivatalhoz. Úgy látja azonban, hogy a magánszemély panaszai érdemben nem értékelhetőek.

A polgármesteri hivatal munkatársai az elkövetkező napokban is ellenőrzéseket tartanak majd a területen, mondta el Gegesy Ferenc. Ha azt tapasztalják, hogy a felszólításnak nem tett eleget az Arcadom, akkor az önkormányzat határozatot hoz az építkezéssel kapcsolatban.

Arcadom Rt.: csak tereprendezés folyik

A fővállalkozó Arcadom Rt. szerint az építési engedély egyik feltételét teljesítették az elmúlt napokban végzett talajmechanikai vizsgálatokkal. A társaság PR-menedszere a távirati irodának elmondta, hogy mindössze egy méteres gödröt ástak a területen, és ez megtehető az építési engedély jogerőre emelkedéséig is.

Az Arcadom képviselője szerint a felméréshez az időpont is ideális volt, mivel a telek határán folyó Duna vízszintje most alacsony. A talajmechanikai vizsgálatot célja, hogy kimutassák: lehet-e és milyen módon lehet biztonságosan építkezni a területen. Ezt a munkát az Arcadom Rt. keddig el is végezte, ezért további építési munkákat az építési engedély jogerőssé válásáig már nem folytatnak.

Az Új Nemzeti Kht.-nál az MTI kérdésére elmondták, hogy nincs tudomásuk arról, hogy építési munka folyna a volt expo-telken. Ismereteik szerint csak a tereprendezést és az előkészítést végzik.

A főváros szerdán dönt a fellebezésről

Amint arról az Index beszámolt, Demszky Gábor főpolgármester kedden kezdeményezte a közgyűlés jogi bizottságának összehívását annak megvitatására, hogy fellebbezzenek-e a Nemzeti Színház építésére kiadott kerületi engedély ellen. A testület az engedély jogszerűségét vitatja meg, illetve arról dönt, hogy megfellebbezi-e a főváros a kiadott engedélyt. A városházi szakértők több szempontból is aggályosnak tartják az építési engedélyt. Azt ugyanis nem vitatta meg a főváros tervtanácsa, ellentétes a helyi rendezési tervvel, s az építmény nem illeszkedik az építési környezetbe sem.

A Fővárosi Közgyűlés várostervezési és városképvédelmi bizottsága korábban már tárgyalt a Nemzeti Színház építési engedélyével összefüggő kérdésekről. Ennek során a fellebbezésről nem hoztak döntést, azt azonban határozatban nyilvánították ki, hogy a tervpályázaton győztes tanulmány megvalósulását támogatják. A fellebbezési határidő szeptember 9-én jár le, a várostervezési bizottság viszont csak a jövő héten ülésezik ismét. Az MTI értesülése szerint az építési engedély ellen fellebbezést kívánnak benyújtani a környék lakói, kifogásolva a várható zajterhelést.