Magáncélra használták az alkotmánybírósági faxot

2004.01.27. 07:18
Magáncélra használja az Alkotmánybíróság (AB) infrastruktúráját, faxát, telefonját és fejléces levélpapírját a testület két tanácsadója - mondta a Magyar Hírlapnak egy neve elhallgatását kérő jogász. A kijelentést az illető dokumentumokkal tudja igazolni. Az ügyet a Köztársasági Etikai Tanács mellett Keller László közpénzügyi államtitkár is elítélendőnek tartja.
Az ügyre a névtelenséget kérő jogász többször felhívta az AB elnökének figyelmét, közérdekű bejelentésére azonban érdemi választ nem kapott. A jogász úgy látja: el lehet menni egy ilyen eset mellett egy magáncégnél az üzleti életben, esetleg a politikában, de egy olyan szigorúan szakmai alapon tevékenykedő, magas presztizsű szervezet, mint az Alkotmánybíróság, szerinte nem engedhet meg magának hasonlót - írja a Magyar Hírlap keddi számában.

Az említett tanácsadók alkotmánybírósági pozíciójuk mellett a Magyar Közigazgatási Kar (MKK) vezető tisztségeit is betöltik: egyikük elnöke, másikuk főtitkára a közigazgatási dolgozókat tömörítő szervezetnek.

A bizonyítékok szerint az érintettek az MKK nevében küldtek faxokat, illetve leveleket, amiben - a bejelentő szerint - nem is az a felháborító, hogy ezzel azt a látszatot keltik, mintha a szervezet az Alkotmánybíróság székhelyén, annak ügykezelési rendjébe illeszkedve működne, hanem, hogy a többi civil szervezetben emiatt könnyen az a kép alakulhat ki, mintha az említett egyesület az Alkotmánybíróság megkülönbözetett figyelmét élvezné.

A Magyar Hírlapnak nyilatkozó jogász múlt év májusában 19 dokumentummásolattal alátámasztott bejelentésében hívta fel a jogsértésre a taláros testület elnökének figyelmét, ám úgy tűnik, eddig hiába. Az ügyben nem indult vizsgálat. A bejelentő szerint mindez felveti annak kétségét, hogy a legmagasabb jogi fórumot érdekli-e egyáltalán, mi folyik patinás falai között.

A történtek felfedője időközben a területileg illetékes ügyészségtől kérte a panasz kivizsgálását, a jogsértés és a felelősség megállapítását - olvasható a Magyar Hírlapban.