Áder: a hazugság tetten érhető Medgyessy nyilatkozatában

2003.06.20. 12:25
Lassan mondom, bizonyíték nincs arra, hogy a kormány vagy a szocialisták állnak a megfigyelés és a lejárató kampány mögött, de fel kell tenni a kérdést: kinek az érdeke - jelentette ki Áder János. A Fidesz frakcióvezetője szerint ugyanis Medgyessy Péter "sejtető, gyanúsítgató" nyilatkozata közjogi méltóságok szavahihetőségét kérdőjelezte meg, összefüggést láttatva a lisszaboni határozat valamint Szász Károly megverése és Polt Péter megfigyelése között.
Nem összeesküvés elméleteket kell gyártani, hanem a kormány számára kínos részleteket is kivizsgálni és azokat a nyilvánosság elé tárni - mondta Áder János, aki szerint a "hazugság tetten érhető" a kormányfő és a kancelláriaminiszter megszólalásaiban, mert mindketten folyamatot illetve forgatókönyvet sejtettek a lisszaboni dokumentum és a csütörtökön nyilvánosságra került Polt-megfigyelési dokumentum között.

Hol volt az anyag?

Áder János

Áder elmondta, hogy Polt Péter legfőbb ügyész már két hónapja elküldte a "magára nézve sérelmesnek tartott" iratot Medgyessy Péternek. A legfőbb ügyész levelet is mellékelt a politikai elfogultságát taglaló íráshoz - amelyet Áder szerint érthetően nem sietett a MeH csütörtökön nyílvánosságra hozni. Polt ebben azt elemezte, miért tartja sértőnek a dokumentumot, valamint felajánlotta, hogy tájékoztatást ad az abban szereplő ügyekről. Mint emlékezetes Medgyessy Péter csütörtökön azt mondta, nem kapott semmilyen dokumentumot Polt Pétertől. "Hol volt ez az anyag két hónapig? Medgyessy miért nem látta, melyik munkatársa titkolta előle? Vagy ha tudott róla, hogyan állíthatta, hogy a legfőbb ügyész most kapta elő?" tette fel a kérdéseket Áder János.

Nem a Fidesz volt az

Elég volt a mellébeszélésből és a hazudozásból, hangoztatta a fideszes politikus, aki szerint a kormányzat a Ron Werber-i hagyományok elevenednek fel, amikor a politikai ellenfeleket próbálják lejáratni. Áder szerint olyan helyzet alakult a politikai közéletben, amikor a hatalmon lévők minden eszközt megengednek maguknak a hatalom megtartásáért. Nem a Fidesz kezdte ragozni a lisszaboni határozat ügyét a magyar nyilvánosság előtt, nem a Fidesz indított rágalomhadjáratot, nem a Fidesz politikusai próbálták leváltani a független intézmények vezetőit a kormányváltás után, és nem a Fidesz alkalmazott maffia módszereket, hogy megpróbálja elkendőzni Princz Gábor felelősségét - mondta a frakcióvezető.