Áder: A Fidesz politikusainak nincs takargatnivalójuk

Koncepciós eljárásokkal vádolta a kormányt Áder János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese napirend előtti felszólalásában szerdán a parlamentben. Szekeres Imre, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára visszautasította a vádakat.
Áder János egy történészre hivatkozva utalt az 1947 utáni hatalomgyakorlás "receptjére": a közigazgatás lefejezésére, a média megszállására - gátlástalan hazugságpropaganda folytatására -, a rendőrség politikai megrendelésekkel történő működtetésére - az ellenfelek lejáratására vagy megsemmisítésére és az emberek kiszolgáltatottá tételére.

"Törvénytelen eszközöktől sem riadnak vissza"

A politikus szerint a szocialista kormány az elmúlt egy hónapban bebizonyította, hogy semmit sem felejtett kommunista elődeinek módszereiből. Hozzátette: "törvénytelen eszközöktől sem visszariadva mindent megtesznek azért, hogy lejárassák, besározzák politikai ellenfeleiket".

"Ma már nyugodtan mondhatjuk és nyugodtan levonhatjuk azt a következtetést, hogy a szocialisták újabb koncepciós eljárásokat készítenek elő" - fogalmazott Áder János.

A fideszesek állnak a vizsgálatok elé

Három nappal a kormány megalakulása után törvénytelenül tartottak házkutatásokat és iratlefoglalásokat, utalt a Happy End Kft. ügyeire, és noha az ügyészség utasította a rendőrséget az iratok visszaadására, ez a mai napig nem történt meg.

Úgy vélte, a lemásolt iratok tartalmát a baloldali sajtó útján, "egyes valós tényeket hamis színben feltüntetve" szivárogtatják ki. Áder János leszögezte, hogy a Fidesz politikusainak nincs takargatnivalójuk, állnak a vizsgálatok elé, de "a lejáratásukra indított koncepciós eljárásokat nem fogják szó nélkül hagyni".

Szekeres szeretné, ha Áder nem félne

Válaszában Szekeres Imre hangsúlyozta, hogy a diktatúra Áder János által említett ismérvei pontosan ráillenek a Fidesz négyéves kormányzására. A politikai államtitkár szerint a Fidesznek mindezzel az a célja, hogy lefékezze azokat a kedvező folyamatokat, amelyek a kormányváltás után megindultak. "Jólét és demokrácia lesz, nem úgy, mint az elmúlt négy évben" - hangoztatta Szekeres Imre. Mint fogalmazott, szeretné, ha Áder János nem félne, és elfelejtené az elmúlt négy évben kialakított gyakorlatot.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25