Áder: Száz nap - ötven százalék

2002.09.02. 12:54
Alig ötvenszázalékosra teljesítette száznapos programját a Medgyessy-kormány - véli Áder János, a Fidesz frakcióvezetője. A program amúgy sem az MSZP érdeme, hiszen "a kormány csak azt a pénzt költötte el, amit az Orbán-kabinet teremtett elő". Bírálta a kormányt az ötvenszázalékos béremelés elmaradásáért, valamint az EVA többszöri átalakítása miatt is.
"Nincsen oka az önfényezésre a Medgyessy-kormánynak, mivel a száznapos program előfeltételeit az Orbán kabinet teremtette meg. Ahogy nálunk a Rába-közben mondják: beleültek a készbe" - mondta Áder János a Fidesz sajtótájékoztatóján. Azért sincs ok az ünneplésre, mert az ígért "13+1-es totószelvény" sok pontja nem is teljesült. "Száz nap, ötven százalék - foglalhatnánk össze" - mondta a frakcióvezető.

Alig 25 százalékos béremelés

Példaként a közalkalmazottak és a pedagógusok beígért 50 százalékos béremelését hozta fel. Ez a Fidesz véleménye szerint még átlagos béremelésként sem teljesült. "Vannak egyes közalkalmazottak, akiknek a bére alig 20-25 százalékkal emelkedik" - mondta el Varga Mihály, az Orbán-kormány pénzügyminisztere. Konkrét példákról a párt későbbi sajtótájékoztatóin kívánnak beszámolni.

Kifogásolják a jövedéki törvény módosítását és az eva megvalósítását az ígértekhez képest. "A palackozott borok zárjegymentessé tétele csak a hamisítóknak és a csempészeknek kedvez, nem megoldás a túltermelési válságra" - mondta Áder. Az eva a sok módosítás után végül valójában csak egy pár ezer fős réteg - főként a szellemi foglalkozásúak - számára jelent kedvezményt.

Nem vált valóra a riogatás

Van azonban a kormány száznapos programjának egy olyan elmaradt pontja is, melynek a Fidesz kifejezetten örül - derült ki a sajtótájékoztatón. "Bebizonyosodott, hogy szemben a választási kampány során elhangzott riogatásokkal, az Orbán-Nastase paktum megfelel a magyar érdekeknek. Nemhogy egymillió, de még néhány tízezer román munkavállaló sem jött az országba" - mondta Áder.

Veszélyben a gyarapodás

Azért sincs oka a Medgyessy kormánynak, hogy "tömjént szórjon magára", mert gazdaságkutatók felmérései szerint lassul a gazdasági növekedés. "A gazdasági növekedés hajtómotorjait fenn kell tartani, a Széchenyi-terv ilyen volt. A Medgyessy-kormány ezt egy laza mozdulattal megszüntette" - mondta Áder, aki szerint így a kormány eltért a "sikeres magyar modelltől".

A sajtótájékoztatóján Áder nem kívánt válaszolni a köztévé megosztását célzó kezdeményezéssel kapcsolatos kérdésekre. Ezzel - csakúgy mint a száznapos program be nem teljesülésének konkrét példáival - később foglalkoznak.