Menjen Ön is Afganisztánba zsoldosnak!

Még nincs döntés az afganisztáni magyar szerepvállalásról, ugyanakkor máris több tucatnyi hivatásos és szerződéses katona jelezte, hogy szívesen részt venne az akcióban. A rendkívüli érdeklődés oka többek között az lehet, hogy a háború dúlta ázsiai országban szolgálatot tévők havi zsoldja elérheti a 700 ezer forintot is.
Ha a kormány után a parlament is jóváhagyja Magyarország afganisztáni szerepvállalását, akkor - a Magyar Hírlap információi szerint - orosz veteránok közreműködésével akár egy-két hónap alatt felkészíthető a 25-30 fős kontingens.

Harcolni nem fognak

Az alegység felállítása, felszerelése és egyéves működése akár az egymilliárd forintot is meghaladhatja. A legnagyobb tételt valószínűleg a felszerelés tenné ki, mivel a szolgálatot teljesítőknek rendkívül nehéz időjárási körülmények és természeti viszonyok között kell majd szolgálatot teljesíteniük.

Havril András altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese szerint a Magyar Honvédség elsősorban olyan szerepet szeretne vállalni az esetleges misszióban, amely nem közvetlen harci tevékenységet jelentene, hanem inkább támogatási feladatokat. A napilap értesülései szerint a magyar misszió hasonló tevékenységet lát majd el, mint amilyet a koszovói kontingens végez Pristinában.

Eszközhiány

Egyelőre azonban gondot jelent a speciális körülményeknek és követelményeknek megfelelő eszközök hiánya. A honvédség ugyanis nem rendelkezik olyan vegyvédelmi felszereléssel, amelyek kellő biztonságot nyújtanának a katonáknak. Fodor Lajos vezérezredes szerint ugyanakkor a hadsereg fel tud készíteni egy korlátozott számú egységet egy esetleges iraki vagy afganisztáni akcióra, ha erről politikai döntés születik.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Ötezer gyerek maradt iskola nélkül Horvátországban

A földrengés következtében öt iskola teljesen megrongálódott, további kilencre jelentős felújítás vár. A Katolikus Karitász gyűjtést szervez.

tegnap, 14:50

  • Sport
Bryant, Benedek, Maradona – őket gyászolta a sportvilág idén

Azokra a legendákra emlékezünk, akiktől 2020-ban kellett búcsút vennünk.

2020. december 30., 18:18

  • Sport
Orbán Viktor: Szeretném megérni, hogy Magyarország olimpiát rendez

A miniszterelnök azt is szívesen látná, hogy a futballválogatott ismét vb-döntőt játszik.

2020. december 31., 10:23

  • Külföld
Több halottja is van a keddi horvátországi földrengésnek, egy gyerek is az áldozatok között

Petrinja városközpontja megsemmisült, Zágrábban is összedőltek épületek.

2020. december 29., 13:56

  • Külföld
Ázsiában is terjed a vírus mutációja

Japán és Kína után Vietnámban is felütötte fejét a koronavírus új változata.

2 órája