Biztonságukért aggódnak a szocialisták

A múlt heti incidensek miatt attól félnek a szocialisták, hogy megint atrocitás éri őket, amikor a hétfői parlamenti ülés után elhagyják az épületet. Takács Albert miniszter tájékoztatta az MSZP-frakciót és a házbizottságot is. Azt mondta, mindent megtesznek a képviselők biztonságáért. A szocialisták közben fenyegető sms-eket kaptak.

Rendkívüli frakció- és házbizottsági ülést hívtak össze a szocialisták hétfőn kora délután. A parlament plenáris ülésének elején Göndör István szocialista frakcióvezető-helyettes kezdeményezte a tanácskozások összehívását, és a parlamenti ülés kezdésének elhalasztását.

Fotók: Huszti István

Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-nek elmondta, a házbizottsági ülés címe: Az Országház és a képviselők biztonsága. Úgy tudjuk, a szocialisták - Suchman Tamás képviselő délelőtti javaslatára - meg akarják hallgatni Takács Albert igazságügyi és rendészeti minisztert arról, hogy ha a Kossuth térre délutánra és estére tervezett tüntetések elfajulnak, akkor hogyan tudnak biztonságosan kijutni az épületből és a parlamenti parkolóból.

Suchman tizenhatodik felszólalóként követelte, hogy Takács a frakció előtt adjon számot, miként garantálja a honatyák szabad eltávozását. A jelenlévő képviselők pedig egy emberként (mind a harmincan - kajánkodott egy szocialista forrásunk) megszavazták a suchmani felvetést.

"Nem szerettem volna ismételni amit előttem már elmondtak, így a múlt hétfői személyes sérelmek helyett a népképviseleti eszme védelmére tereltem a szót" - magyarázza Suchman megszólalalási motivációit. (Pedig az Index úgy tudja, hogy Suchman is nehezményezett egyet-mást a múlt hétfői képviselői inzultusok kapcsán, például azt, hogy a demonstrálók lefotózták az érte jövő autót, s annak női vezetőjét.)

Suchman szerint világos volt, hogy egymás között, a frakcióban, nem tudják megbeszélni az ügyet, Takács Albertnek kell megmondania,mit tesz a képviselők biztonságáért. "Ugyanis - érvelt Suchman - a tüntetés valóban demokratikus alapjog, ám a törvényhozás munkájának akadályoztatása erőteljes alkotmányos aggályokat vet fel."

Az MSZP frakcióüléséről kiszivárgó hírek szerint több szocialista politikus is fenyegető sms-t kapott. "Ha az Árpád-sávra azt mered mondani, hogy nyilas zászló, lelövünk, mint egy kutyát!" - állt az egyik fenyegetésben. A másik üzenetet Nyakó István MSZP-szóvivőnek küldték: "Lógni fogtok mocskos kommunista hulladékok, fizess a rágalmazásért, és takarodj." Mindkét üzenetet egy ingyenes sms-küldést kínáló oldalról továbbították, így nem tudni, ki a valódi feladó.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32