Trollok harca: Trump, Biden és a hadova

2020.11.05. 16:21

Nem is szólhatna másról a mai agitPOP, mint a két amerikai elnökjelölt szónoki stílusáról. Ha a kultúrharcos hevülettől eltekintünk, Donald Trump és Joe Biden fogalmazásmódja nem is különbözik annyira: mindketten a korszellemet hozzák, csak kicsit másként.  

Foglalkozhatnánk persze a republikánus Trump és a demokrata Biden külső megjelenésével vagy szlogenjeivel is, de egyrészt azokat már érintettük korábban, másrészt a szóhasználatuk egy jóval általánosabb világtendenciát jelez.

Trump: gügyögés és marketingblabla

Komplett szaktudományos szöveggyűjtemények elemzik már Donald Trump sajátos kommunikációs technikáit. Politikusi beszédmódjának két legfontosabb jellemzőjét minden kutató kiemeli: rendkívül egyszerű mondatokban fogalmaz, körülbelül egy tízéves diák nyelvi szintjén, és a túlzások széles arzenálját használja.

Trumpnál minden borzasztóan hatalmas és elképesztő (tremendous/huge/amazing) vagy a lehető legfélelmetesebb, de minimum nagyon, de nagyon rossz (most terrific/very, very bad). Középút nincsen.

Hevenyészett példatár, hogy mindenki ráérezhessen a nyelvi trumpizmus ízére:

  • Soha senki nem tett annyit elnöksége első két évében, mint a kormányom. Senki. Senki. (Nobody has ever done so much in the first two years of a presidency as this administration. Nobody. Nobody.)
  • A legnagyobb katyvasz, amit ember valaha látott (The greatest mess anyone has ever seen) – mondta csak úgy mellesleg a Közel-Keletről.
  • Fenomenális leszek a nőkhöz (I will be phenomenal to the women) – mármint elnökként, a hímsovinizmus vádjára reagált így.
  • Higgyetek nekem, a munkahelyek visszajönnek majd. Ez nagyon egyszerűen fog menni. (Believe me, the jobs are coming back, folks. That’s going to be so easy.)
  • Tudni sem akarjátok, mit fogok tenni velük (You don’t want to know what I’m going to do) – történetesen a terroristákkal.

Az európai fül számára már-már kínosan infantilisek ezek a végletesen kicsontozott, mindig az üres általánosságok szintjén maradó mondatok (még úgy is, hogy angolul tényleg egy fokkal jobban hangzanak), ám a tengerentúlon működnek.

Nem kicsit, nagyon.

Ami a legérdekesebb: mielőtt politikusnak állt, Trump évtizedeken át adott vállalkozói nagyinterjúkat, ahol is még lényegesen összetettebb mondatokat és jóval szofisztikáltabb kifejezéseket használt.

Komoly elemzői vita folyik arról, hogy melyik is történhetett azóta:

  • A nagybefektetői hatáskeltés nyelvi eszköztárát ugyanolyan tudatosan választotta meg régen is, mint manapság a magabiztos népszónokét, tehát egy kész retorikai zseni, aki a begyakorolt vállalatvezetői/értékesítői termék- és öntömjénezési technikákat alkalmazza a közéletben.
  • Vagy egyszerűen csak ennyire elbutult „vénségére” (74 éves), vagyis azért nem mer belemenni a szakpolitikai részletekbe soha, mert azokról speciel dunsztja sincsen.

Biden: hatásvadász bratyizás

Joe Biden közéleti beszédmódjának helyes értelmezéséhez egy vele kapcsolatos gyakori félreértést mindenekelőtt tisztázni kell: ő nem azért lett egykoron a dinamikus és progresszív Barack Obama alelnökjelöltje, mert alkatilag annyira összepasszoltak volna. Hanem éppen azért, hogy arculati ellensúlyt képezzen Obamával szemben.

Kíméletlen őszinteséggel szólva:

a nagy változásokat ígérő, ismeretlen fekete férfi mellé kellett egy jól ismert, már megszokott fehér fazon is,

aki láthatóan mindig is remekül érezte magát a washingtoni tessék-lássék politizálás akolmelegében. Hogy azért a centrista szavazók se ijedjenek meg Obamától olyan nagyon. Biden volt a stabilitás záloga. 

Obama mindemellett kifejezetten professzorosan fogalmaz, míg Biden a nép egyszerűbb gyermekeinek nyelvén.

Enyhe rozsdaövezeti akcentussal és – főleg! – habitussal.

Ő tehát Joe, akit mindenki ismer. Kedves, kicsit szertelen (rengetegen még a nyelvbotlásait és a vég nélküli elkalandozásait is kifejezetten bájosnak tartják). Ami a szívén, az a száján. Egy az átlagemberek közül, nem kell félni tőle – ennyi a sármja.

A beszédje is pont ilyen, ő az a csávó, aki pacekba megmondja a tutit:

  • Figyuzzatok, skacok! (Look folks)
  • Elmondom, mi a helyzet (Here’s the deal)
  • Nem viccelek (I’m serious/not a joke)
  • Ez nem túlzás (It’s not a hyperbole)
  • Tök komolyan mondom (I really mean that)
  • Na mindegy (Anyway)

Ezek a leggyakoribb bidenizmusok. És persze az

Ugyan már, ez csak egy rakás hablaty! (Thats a Bunch of Malarkey!)

Biden fontoskodásait részletes szakpolitikai tartalom azonban nem követi sosem. 

Mesterkélt bizalmaskodása tehát az érdemi mondanivaló leplezésére szolgál főként. 

Ám ez a választókat láthatóan kevéssé zavarja. 

Orwell ritka tévedése

Egy revelatív retorikatörténeti elemzés nemrégiben úgy találta, hogy az amerikai elnökök fogalmazásmódja a huszadik század legeleje óta folyamatosan egyszerűsödik,

egyre inkább kinyilatkoztatásszerű,

egyre kevésbé logikusan érvelő. Trump és Biden nyelvezete így egy bő évszázados retorikai trend (eddigi) betetőzésének tekinthető, nem pedig valamiféle hirtelen elhajlásnak, kilengésnek vagy hibajelenségnek.

Mint ismeretes, George Orwell sok esetben dermesztő pontossággal jósolta meg a jövőt, ám a politikai nyelv kérdésében meglepően naivnak bizonyult. Az 1940-es évek demagógjaiból kiinduló meggyőződése szerint ugyanis

az őszinte és becsületes politizálás ideje majd akkor jön el, amikor RÖVID ÉS KÖZÉRTHETŐ MONDATOKKAL SZÓLNAK HOZZÁNK A VEZETŐINK végre.

Merthogy az összetett mondatoktól és idegen szavaktól hemzsegő politikusi beszéd az igazságot és a tényleges szándékot hivatott elfedni csupán – vélte a legendás angol író. Julie Sedivy nyelvész megfejtése azonban mégis helytállóbbnak látszik: szerinte a túlontúl egyszerű közéleti beszéd szükségszerűen

csakis hazug lehet,

mivel a világ bizony bonyolult. 

Mégpedig elképesztően és félelmetesen. Komolyan, skacok, nem viccelek. Na mindegy.