Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.
További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!
MEGNÉZEM1998. január 21-én robbant a szexbomba: a Washington Post megírta, hogy Bill Clinton amerikai elnöknek éveken át tartó viszonya volt a fehér házi gyakornok Monica Lewinskyvel, sőt még arra is megkérte őt, hogy tagadja le, ha kettejükről kérdezik. A botrány napról napra dagadt, cikkek százai születtek világszerte, ám az elnök hallgatott. Amikor pedig végre megszólalt, bár ne tette volna.
Clinton korabeli hazudozása (melyet utóbb ő maga is beismert) nem csupán a politikatörténet, de a viselkedéstudomány és a kommunikációelmélet fontos fejezete is. Szemléletesen bemutatható rajta ugyanis, hogy miként árulja el magát az, aki nem mond igazat.
Merthogy az ember csodálatos lény: képes hazudni, de az igazán alapos megfigyelő számára meggyőzően hazudni már nem. (Ennek biológiai okairól itt írtunk.)
A konkrét szavak fontosak, hiszen ezek hallatán gondolta úgy az amerikai közvélemény közel kétharmada, hogy az elnök nem őszinte. (Persze a nemzetközi közvélemény is hasonlóan vélekedett, csak azt valós időben történetesen nem mérték.)
Bill Clinton egy közel hétperces beszédet tartott oktatási programjának nagyszerűségéről és sikeréről, amelynek legvégén – az egyre inkább tarthatatlanná váló médianyomásra reagálva – ezt mondta:
Vissza kell térnem az évértékelő beszédemen dolgozni, amin tegnap is késő éjjelig dolgoztam, de valamit el akarok mondani az amerikai népnek. Arra kérek mindenkit, hogy jól figyeljen, mert megismétlem: nem volt szexuális kapcsolatom azzal a nővel, Lewinsky kisasszonnyal. Sosem kértem senkit arra, hogy hazudjon, egyetlenegyszer sem. Soha. Ezek a vádak hamisak, most pedig vissza kell mennem, hogy tovább dolgozzak az amerikai népért.
Ebben a szűk fél percben a következők történtek:
Minden egyes felsorolt technika a megtévesztő beszéd klasszikus szériatartozéka fél percbe sűrítve. Önmagunk sztárolása, dagályos körítés, minimális érdemi közlés, a legkellemetlenebb részek átfogalmazása és szimbolikus eltolása, váratlan udvariaskodás, önismétlő tagadás. Valóságos zanzásított példatár ez.
A félreértések elkerülése végett: nem arról van szó, hogy ha a fentiek közül valamely elem megjelenik valaki beszédében, az bizonyosan hazudik. Nem létezik olyan szófordulat, logikai vagy stiláris megoldás, amely önmagában és egyértelműen leleplezne bárkit is. Ebben az értelemben a megtévesztés árulkodó jelei nem törvényszerűek. De minél több jelenik meg a felsoroltak közül valaki beszédében minél rövidebb időn belül, annál biztosabb, hogy hazudik.
Három-négy általában már elég, itt pedig csak a nyelvi jelekből fél tucat akadt – szűk harminc másodperc alatt. És akkor a metakommunikációról még nem is beszéltünk (például hogy a ritmusos gesztikuláció iránya nem azonos a tekintet irányával, ez jól megfigyelhető a fenti videón).
A Lewinsky-affér tagadásának másodpercei csak részben azért ennyire népszerűek a társadalomtudományban és a popkultúrában, mert egy ritka rosszul sikerült átverési kísérletet örökített meg a kamera. A másik ok talán még fontosabb: Bill Clinton (még a politikáját és személyét bírálók szerint is) kifejezetten okos ember, egészen kiemelkedő kommunikációs képességekkel.
Valamiképpen elrettentő példa, hogy még tőle is csupán ennyire futotta.
Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.
További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!
MEGNÉZEM
Rovataink a Facebookon