Enfarkába harapott a kígyó, Elon Muskot robotok szorongatják

2022.05.14. 08:20

Elon Musk ideiglenesen jegelte a Twitter felvásárlását, mondván, több információra van szüksége a platformon keringő kamuprofilok tényleges volumenéről. Erre a fejleményre senki sem számított, ugyanakkor több oka is lehet.

Mindenekelőtt leszögezendő, hogy a szóban forgó tranzakcióval kapcsolatos szappanopera jóval több, mint egy kőgazdag ember pénzköltési hóbortjának krónikája. Az egész jóval túlmutat önmagán, hiszen a világhírű befektető kezdettől fogva a közösségi kommunikáció minőségileg új fejezetét ígéri.

Egy olyan virtuális világot, ahol még egy techmogul sem moderálgathat és tiltogathat önkényesen tartalmakat és felhasználókat, ellenben vállalja, hogy kiszűri a zavarkeltő kamuprofilokat és az automatizált robotokat az agorából, valamint nyilvánossá teszi azon elveket, amelyek alapján rangsorolja az egyes bejegyzéseket. Az átlátható és fair viszonyok markáns vállalása irányította a globális médiafigyelmet Elon Muskra az elmúlt napokban.

Aztán jött a hidegzuhany, pénteki hír, hogy Elon Musk átmenetileg „felfüggesztette” a Twitter megvásárlásának folyamatát. Indoklása szerint azért, mert kételyek merültek fel benne azzal kapcsolatosan, hogy a robotizált kamufelhasználók aránya valóban legfeljebb öt százalék volna. Készséggel elhiszi, ha tényleg így van, de a jelenleginél meggyőzőbb levezetést kér a cégtől.

Mi történhetett?

Az első megfejtés szerint Elon Musk rájött, hogy a szólásszabadság kibermekkája típusú terve kudarcra van ítélve a közelgő európai és tengerentúli állami szabályozások miatt, a megtévesztő identitású profilok nagyüzemi törlése pedig (bár az alapötlet nemes) a gyakorlatban felettébb délibábos gondolat. Tehát kapkodott, feleszmélt, most pedig kifarol éppen.

A jogi elemzők vitája máris zajlik arról, hogy meghúszhatja-e mindezt bármiféle anyagi veszteség nélkül, a szerződés szerint ugyanis az elállás egymilliárd dollárjába kerül. Ha viszont arra hivatkozik, hogy nem volt tisztában a kamuprofilok arányával az oldalon, vagyis az eladó fél félretájékoztatta őt arról, hogy mit is vesz meg valójában, elvileg lehet esélye, hogy mindenféle pénzmozgás nélkül visszakozzon. E verzió azért sántít, mert jórészt eleve azért akarta megvenni saját indoklása szerint is a Twittert, hogy kiszűrje végre onnan a chatbotokat – tehát bizonyosan tudott róluk.

Egy nyakatekertebb konteó szerint az elállás miatt fizetendő egymilliárd dollár Elon Musknak nem nagy pénz, az évi 3-4 milliárdos működési nyereséggel dolgozó Twitternek viszont már szemmel látható összeg – így ebből nekifuthatnának végre a kamuprofil-mentesítés gigaprojektjének úgy, hogy közben a Tesla-vezérnek sem kellene az értékes idejét erre pazarolnia, hanem fókuszálhatna tovább a tényleges szerelemprojektjeire (elektromos autók, Mars meghódítása, stb.).

Ebben a forgatókönyvben a dollármilliárdos vállalkozó vonatkozó ígérete úgy teljesülhet, hogy neki magának végül alig kerül valamibe – hősünk tehát dörzsöltebb, mint bárki valaha is gondolta. Jól hangzik, tény, de az elállás azt üzenné, hogy a Twitter egy nagy lufi, komoly pénzre nem méltó, ami simán be is döntheti teljesen, csak vakszerencse kérdése. Továbbá az sem világos, hogy ha Elon Musk annyira szeretne adni egymilliárdot a Twitternek egy konkrét célra, miért nem adott csak úgy.

A legéletszerűbb verzió szerint a mostani elbizonytalanodás pusztán színjáték, taktikus játszmázás, az áralku része.

A megtorpanás hírére máris jelentősen esett a Twitter értéke, így ha Elon Musk most ha ügyesen keveri a kártyát, akár 15-20 százalékot is spórolhat még az eredetileg kínált, 44 milliárd dolláros vételárból (amely gyakorlatilag minden elemzés szerint amúgy is irreálisan magas volt). Pár tízmillió dolláros hatósági bírságot utóbb kaphat ugyan majd ezért a manőveréért (volt már hasonló afférja), de az neki csupán aprópénz lesz. Ügyes.

Hogyan tovább?

Elon Musk végül vagy megveszi a Twittert, vagy nem, harmadik opció nincsen. (Kisebbségi részvénytulajdonos persze bármikor maradhat.) Legfrissebb Twitter-üzenetében lakonikusan állítja, hogy eredeti szándékai nem változtak, de esetében ezt sosem lehet egészen biztosan tudni. Hiszen korábban azt mondta, hogy gyakorlatilag megvette már, most mégis inkább tájékozódna még egy kicsit a vásárlás előtt.

Impulzív ember, kreatív megoldásokkal.

Mindenesetre ha a mostani huzavona már javarészt arra szolgál, hogy tudatosítsa mindnyájunkban, hány internetes kamuprofil agitál nap mint nap bele az arcunkba, akkor nincs mese: Elon Musk egy kommunikációs zseni.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!