Agyhártyagyulladástól retteg a falu

2000.11.23. 12:23
Múlt hét csütörtök reggel már kitették a fekete zászlót, és az óvodába érkező gyerekek ebből már tudták, hogy valami baj van. A telekgerendási óvónők úgy vélték, hogy az a legtisztább, ha megmondják: Gábor meghalt. A hároméves kisfiú gennyes agyhártyagyulladást kapott, és a betegség 12 óra alatt győzött. Az óvodát azonnal fertőtlenítették, a betegség elleni tablettákat az óvodában lévők megkapták. Ennek ellenére a 60 főből ma is csupán 20-an lézengenek a foglakozásokon.
Az 1700 fős faluban egy héttel az eset után is még mindig mindenki bizonytalan, ezért az ÁNTSZ csütörtök délután kettő órára tájékoztatót hívott össze. Mivel az emberek félnek, a falu polgármesteri hivatalában arra számítanak, hogy megtelik a helyi művelődési ház nagyterme.

- Én is félek - mondja Hegedűs József, a telekgerendási önkormányzat ügyrendi bizottságának elnöke. Hegedűs szerint a falu már túl van a ,,megdöbbenésen és a pánikon, de ennek ellenére el kell a megnyugtatás". Az önkormányzatnak külön intézkedéseket nem kellett végrehajtania, mert ez egyedül az ÁNTSZ feladata.

Száz fertőzöttből 1 beteg

Ez elsősorban az óvoda fertőtlenítését jelentette, illetve mindenki kapott gyógyszert, akinek volt valami kapcsolata a kisfiúval. Az óvónőkkel kipakoltatták a szekrényeket, a textíliákat hipóval mosatták ki, az óvodának nem maradt olyan szeglete, amit ne tisztítottak volna meg. Pedig a gennyes agyhártyagyulladás C típusának kórokozója ebben az évben már két megbetegedést is okozott Békés megyében.

Ezek közül azonban egy sem végződött halállal, mert körübelül 100 fertőzött ember közül csupán 1 ember betegedik meg - válaszolt kérdésünkre Wagner Valéria, a Békés megyei ÁNTSZ Járványügyi Osztályának vezetője. A doktornő tájékoztatása szerint a cseppfertőzéssel megkapható betegség ellen csak úgy lehet védekezni, ha mindenki betartja az elemi higiénés előírásokat. A tisztiorvosi szolgálat azonban nem tehet mást, mint hogy elvégzi a szükséges fertőtlenítéseket, és kiosztja az antibiotikumokat.

Úgy kezdődött, akár egy nátha

Gábor aznap délig tornafoglalkozáson vett részt, majd a szokásos játék következett. Bencsik Mária, a kiscsoportosok óvónője ebéd után lefektette a gyerekeket, de Gábor fél 3-kor felkelt. A homloka forró volt, ezért átvitték a szomszédos rendelőbe. Itt a doktornőnek elmondta, hogy fájnak a lábai, és nagyon rosszul érzi magát. Az óvónő szólt a szülőknek, akik azonnal hazavitték.

- Senki sem gyanakodott arra, hogy Gabikának komoly betegsége lehet. A tünetek ugyanazok voltak, mint egy egyszerű betegségnél - mondta Bencsik Mária, aki szeptembertől foglalkozott Gáborral. Pedig akkor már javában dolgozott a gyulladás, és csütörtök hajnalban a szülők már úgy döntöttek, hogy kihívják a mentőket.

Nem tudni az okát

A mentő megérkezett, de az orvosok a kisfiún már nem tudtak segíteni. Gábor meghalt, alig 12 óra után, hogy az első tünetek jelentkeztek. A fertőzés okát nem lehet kiszűrni, a kórokozók folyamatosan jelen vannak, a fertőzöttek száma megállapíthatatlan.

Az óvodában az elmúlt héten csak 20 gyerek járt rendszeresen, a többieket visszatartják a szülők. Wagner Valéria ma délután nyugtatni megy Telekgerendásra, és mind ő, mind az óvónők szerint hétfőn már újra teljes létszámra főznek az óvoda konyháján.