Eltörlik a pénztártörvényt, de népszavazás is lesz róla?

2008.05.16. 12:54
Elegendő aláírás gyűlt össze az Albert-házaspár és a Liga kezdeményezésére az egészségbiztosítás privatizációjának megakadályozását célzó népszavazás kiírásához, közölte az Országos Választási Iroda. A 3,7 milliárd forintba kerülő népszavazást várhatóan ősszel tartják meg, a pénztártörvényt azonban addig hatályon kívül helyezik. A Liga szerint nem értelmetlen a népszavazás, hiszen nem a törvény eltörléséről szól, hanem arról, hogy három évig ne lehessen privatizálni az egészségbiztosítást.

Befejeződött az Albert-házaspár által gyűjtött aláírások ellenőrzése az előírt határidő előtt egy héttel. Ennek alapján megállapítható, hogy összegyűlt a törvényben meghatározott számú aláírás, mondta Rytkó Emília az Országos Választási Iroda vezetője. Az iroda az ellenőrzés elvégzéséről hétfőn tájékoztatja az Országos Választási Bizottságot (OVB).

Az OVB hétfő esti ülésén várhatóan megállapítja az ellenőrzés eredményességét, majd erről írásban tájékoztatja az Országgyűlés elnökét. A házelnöknek három napon belül a parlamentet kell erről értesítenie.

A törvény szerint, amennyiben az ellenőrzésnél 200 ezer hiteles aláírást találnak, az Országgyűlésnek mérlegelés nélkül el kell majd rendelnie a népszavazást. A kezdeményezés ezt követően megjárhat még több jogorvoslati fórumot, így például a Legfelsőbb Bíróságot és az Alkotmánybíróságot.

Az egészségbiztosítás privatizációjának megakadályozását célzó népszavazás kezdeményezői, az Albert-házaspár, illetve a Liga Szakszervezetek a szükségesnél majd két és félszer több, csaknem 492 ezer aláírást tartalmazó ívet adott át ellenőrzésre.

Az Albert-házaspár a következő kérdésben kezdeményezett népszavazást: "Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne vezessék be a mindenki által kötelezően választandó, üzleti alapon működő több-biztosítós egészségbiztosítást?".

A helyzet érdekessége azonban az, hogy egy héttel ezelőtt Székely Tamás egészségügyi miniszter már benyújtotta a parlamentnek a februárban elfogadott pénztártörvény hatályon kívül helyezéséről szóló javaslatát. Ez a törvény tette volna lehetővé magáncégek megjelenését a 22 egészségbiztosítási pénztárban. Székely javaslata tartalmazza a 22 egészségpénztár jogutód nélküli megszüntetését is.

A népszavazás tehát így értelmét veszítheti. Rytkó Emíla korábban azt mondta, a hitelesítés után már nincs törvényes lehetőség a népszavazási kezdeményezés leállítására, így a 3,7 milliárd forintba kerülő referendumot meg kell tartani. Az újabb népszavazást legfeljebb az késleltetheti, ha a hivatalos út következő állomásán, az Országgyűlésben valaki ismét megtámadja a kezdeményezést, és az megint az Alkotmánybíróság elé kerül.

A Liga Szakszervezetek szerint a népszavazás kicsit sem nem vált „okafogyottá”, mivel a kérdés nem a törvény visszavonásáról szól. A várhatóan ősszel megtartandó népszavazás tétje ugyanis az, hogy alkotmányos garanciát kapjon az ország arra, hogy a következő három évben senki ne terjeszthessen be olyan törvényt, amely lehetőséget ad a társadalmi egészségbiztosítás szétdarabolására vagy részleges privatizálására, tette közzé a szakszervezet.