Nincs egyetértés az alkotmánymódosítás ügyében

Nem közeledett a parlamenti pártok álláspontja az alkotmánymódosítás ügyében - derült ki csütörtökön a négy frakció megbeszélését követő nyilatkozatokból. A Fidesz véleménye szerint a korábbi politikai megállapodásnak megfelelően az uniós csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítás szövegéből ki kell venni azt a három pontot, amelyek nem köthetők közvetlenül az integrációhoz. A kormánypártok ezzel szemben úgy ítélik meg, hogy a Fidesz nem tartja be a politikai megállapodást.
Várhatóan nem lesz újabb egyeztetés a pártok között az alkotmánymódosítás keddi zárószavazása előtt. A konzultációt követően a Fidesz képviselője közölte, hogy számukra az alkotmánymódosítás jelenlegi formájában elfogadhatatlan.

Az MSZP-t képviselő Vastagh Pál úgy vélte, súlyos szakmai fogyatékosságai vannak a Fidesz-javaslatnak, amely szerint koherenciazavar miatt kell kivenni a törvényszövegből a kifogásolt részeket, vagyis a menekültügyet, a miniszterek rendeletalkotási jogkörét és az egyéb nemzetközi szervezetekkel való kapcsolattartást.

Az MSZP újabb egyeztetést akar
Újabb négypárti egyeztetést kezdeményez az MSZP az európai uniós csatlakozással kapcsolatos alkotmánymódosítás ügyében; erről Nyakó István, a szocialista párt szóvivője tájékoztatta az MTI-t csütörtök este. - A Fidesz nem először, de reményeink szerint utoljára zsarolja meg a hazánk uniós csatlakozása mellett elkötelezett parlamenti pártokat - fogalmazott esti nyilatkozatában Nyakó István.

Nem mondja ki a négypárti megállapodás, hogy abban a három szakaszban, amelyben nem volt egyetértés, a rendezésnek az az egyetlen lehetséges módja, ha ezeket elhagyjuk a szövegből - hangsúlyozta a politikus. Érthetetlennek nevezte, hogy a Fidesz-kongresszus "pozitív üzenetei után" miért merev az ellenzéki párt álláspontja azokban a kérdésekben, amelyek nem tartoznak a lényeges problémák közé.

"A Fidesz kompromisszumkész "

Salamon László (Fidesz) viszont úgy ítélte meg, hogy a tárgyalás sorozat egésze folyamán a Fidesz igen kompromisszumkész volt. Utalt a népszavazás, a szuverenitás, illetve az Országgyűlés és a kormány viszonyát rendező kérdésekre, amelyekben - álláspontja szerint - a Fidesz hajlott a megegyezésre. Úgy vélte, hogy a koalíciónak kell megtalálnia a megfelelő megoldást a szükségtelen pontok kiiktatására.

Az MDF nem vett részt
A Magyar Demokrata Fórum frakcióvezetője nem vett részt a csütörtöki négypárti, az alkotmánymódosításról tartott parlamenti egyeztetésen. Herényi Károly, az MDF parlamenti képviselőcsoportjának vezetője az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy döntéséről levélben tájékoztatta a tárgyaláson az MSZP-t képviselő Vastagh Pált. A frakcióvezető hangsúlyozta: az alkotmánymódosítással kapcsolatos álláspont kialakításában a csütörtökön napirendre került három kérdés nem befolyásolja az MDF-et. - Számos alkalommal hangot adtunk fenntartásainknak az alkotmánymódosítást illetően, mert meggyőződésünk, hogy a parlamenti egyeztetés során a szakmai szempontok háttérbe szorultak - jelentette ki Herényi Károly.

Fodor Gábor (SZDSZ) emlékeztetett arra, hogy a november 27-i tárgyaláson Szájer József azt mondta, a három alapkérdésben nincs akadály, az összes többi kérdést pedig a pártok mindegyik oldalról úgy minősítették, hogy azok nem az alkotmány megszavazásának vagy meg nem szavazásának alapkérdését érintik. - A Fidesz azzal, hogy nem tartja magát a megállapodáshoz, akadályokat gördít a sima és lehetőség szerint politikai vitáktól mentes európai uniós csatlakozás elé - tette hozzá Fodor Gábor. Véleménye szerint a szövegben nincs koherenciazavar, ehelyett a Fidesz mondvacsinált kifogásokat keres ahhoz, hogy ne tartsa magát a korábbi megegyezéshez.

Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: nem lesz több egyeztetés, de az országgyűlési végszavazáskor meg kell, hogy legyen a jogszabály elfogadásához szükséges kétharmados többség. Ha nincs meg, akkor a Fidesznek a közvélemény elé kell állnia, és el kell magyaráznia, miért kívánja az európai uniós csatlakozást nehezíteni - hangsúlyozta az SZDSZ-es politikus.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25