Tízmillióba került a fővárosi cégeknek az amerikai reklám

2003.10.09. 11:49
Az Info Rádió értesülései szerint közel ötvenezer dollár, azaz mintegy 10 millió forint értékű hirdetési helyen jelentek meg hirdetések fővárosi közműcégekről a Forbes magazin október 6-i, 400 leggazdagabb amerikai üzletemberről szóló különszámában. A lap melléletében a cégigazgatók és magyar vállalkozók mellett Medgyessy Péter miniszterelnök és Demszky Gábor főpolgármester is interjút adott. A fővárosi önkormányzat pénzügyi bizottsága levélben kért magyarázatot a közműcégek igazgatóitól. A Pénzügyminisztérium reméli, Demszky a jövő évi követeléséből levonja a hirdetések árát.
Az Info Rádió híradása alapján az Index kedden számolt be arról, hogy a tekintélyes nemzetközi üzleti lap négyszáz leggazdagabb amerikai üzletemberéről beszámoló különszámában négyoldalas speciális hirdetési kiadvány található, amely Magyarországról, azon belül is elsősorban Budapestről szól. A mellékletben Medgyessy Péter miniszterelnök és Demján Sándor vállalkozó mellett Demszky Gábor főpolgármester és Aba Botond, a BKV vezérigazgatója ad interjút.

Aba interjúra is pénzbe került

A kiadványban fővárosi közműcégek hirdettek. Az Info Rádió más, a mellékletben hirdető cégektől úgy értesült, hogy egy olyan negyedoldalas hirdetés, amelyen a Vízművek szerepel, összesen 43 ezer dollárba, azaz 9,2 millió forintba került. Más forrásból az Info Rádió megtudta, hogy a csatornázási művek ennél szerényebb mértékű, ötezer dolláros hirdetési helyen jelent meg. Ezért a pénzért a cégek igazgatói több mint negyedoldalas interjúlehetőséget is kaptak, amelynek azonban csak egy kisebb részét használták ki.

A Budapesti Közlekedési Részvénytársaság szerdai közleménye szerint az amerikai lapban való megjelenés célja elsősorban "a külföldi vállalatok felé történő bemutatkozás, ismertség szerzése", azaz befektetők, beszállítók tájékoztatása a társaság helyzetéről, céljairól. A közlemény szerint a Forbes magazin magyarországi mellékletében a BKV Rt. bemutatkozásának helye van. A dokumentum szerint Aba Botond vezérigazgató PR-interjúja is pénzbe került.

Megdöbbenéssel értesültek

A fővárosi önkormányzat pénzügyi bizottsága az MTI jelentése szerint szerdán levélben kért magyarázatot a közműcégek vezetőitől, hogy miért tett közzé hirdetést a lapban, s mennyit fizettek ezért. Hutiray Gyula ellenzéki politikus azért tartotta fontosnak, hogy felvilágosítást kérjenek az önkormányzat többségi tulajdonában lévő vízművek és csatornázási vezetőitől, mert tudomása szerint nincs szó sem a cégek további privatizációról, sem részvényeladásokról. A vitában a várost vezető MSZP-SZDSZ-koalíció tagjai nem vettek részt, a határozatot azonban egy részük megszavazta.

A Fidesz-MKDSZ frakció szerdán az Info Rádió szerkesztőségéhez eljuttatott közleménye szerint megdöbbenéssel értesültek arról, hogy egy amerikai magazinban fizetett hirdetést jelentetett meg két közismerten nehéz helyzetben lévő fővárosi közszolgáltató vállalat. A képviselőcsoport felszólította az érintett cégek felügyelő bizottságába delegált tagjait, hogy tudják meg: mi volt a célja a hirdetésnek, azt kinek a pénzéből finanszírozták, és a megjelentetés érdekében gyakorolt- e valaki nyomást a vállalatokra.

Az SZDSZ is érdeklődik

Az Index megkereste Bőhm András SZDSZ-es képviselőt, aki hétfőn a parlamentben élesen bírálta a szocialista pártot, mert nem jut elég költségvetési pénz a fővárosnak és rajta keresztül a BKV-nak sem, hogy mit szól a képviselő a szponzorált interjúhoz. Ő annyit mondott az SZDSZ is végigjárja azt az utat ebben a kérdésben, amit a sajtó, és megkérdezik az érintetteket ők maguk is. Máté Dániel, a PM főosztályvezetője azon reményének adott hangot, hogy a főváros jövő évi igényéből levonja a hirdetések árát.