Bin Laden Királyegyházán

Oszama bin Laden neve szerepelt a címzésben, ezért öt, azonos kézírással címzett levelet az ÁNTSZ-hez küldtek kivizsgálásra antrax-gyanú miatt Királyegyházán. A leveleket helyi intézményeknek - köztük egy iskolának - és egy vállalkozónak küldték. A levelek átvilágításakor nem láttak gyanús port, de mert mikroszkopikus mennyiségben is előfordulhat a kórokozó, tovább vizsgálják tartalmukat.
Antrax-gyanús leveleket talált egy postai kézbesítő a Baranya megyei Királyegyházán. Az Index megkeresésére a postahivatal egy alkalmazottja elmondta: valóban találtak öt levelet délelőtt, melyeket a helyi katasztrófavédelem munkatársai további vizsgálatokra elvittek. A polgármesteri hivatal, a plébánia, a rendőrség, az iskola és egy helyi vállalkozó voltak a levelek címzettjei, gyanút az keltett, hogy a vállalkozó neve alatt a címzésben bin Laden neve is fel volt tüntetve - mondták el a postahivatalban.

Azonos nyomtatott nagybetűk

A leveleket azonos kézírással, nyomtatott nagybetűkkel címezték meg, egyikükön sem szerepel feladó - tette hozzá a postai ügyintéző. Tóth György, a Baranya megyei katasztrófavédelem munkatársa az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a leveleket további vizsgálatra elküldték az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálathoz (ÁNTSZ).

Az antrax-gyanús borítékok átvilágításakor a bennük elhelyezett papírlap mellett nem látszott ugyan más anyag, de a lépfene kórokozója mikroszkopikus mennyiségben is veszélyes lehet, ezért a küldeményeket biztonságos körülmények között az ÁNTSZ pécsi központjába szállították - mondta el Tóth.

Évekig is veszélyt jelenthet

Sipos Sándor, az ÁNTSZ Baranya megyei igazgatóságának fertőtlenítési szakembere az MTI érdeklődésére elmondta, hogy az életveszélyes antrax baktérium kimutatását a fővárosi Országos Epidemiológiai Központ laboratóriuma képes elvégezni, ezért a gyanús borítékokat elemzés céljából Budapestre továbbítják.

Az akár évtizedeken át is életképes antrax-spórát biológiai módszerrel, tenyésztéssel tudják kimutatni, Magyarországon még egyetlen esetben sem találtak veszélyes anyagot az eddig megvizsgált sok száz küldeményben - tette hozzá Sipos.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04