Aradi Csaba újra a nemzeti park élén

Újra Aradi Csaba lesz a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója. A nemzetközileg is elismert szakembert még Pepó Pál minisztersége idején távolították el beosztásából. Aradi Csaba tavaly július óta a Hortobágyért felelős kormánybiztos volt, régi-új pozícióját január 15-én foglalhatja el.
Újra Aradi Csabát, a Hortobágyi Nemzeti Park korábbi igazgatóját bízza meg Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter a nemzeti park vezetésével - közölte a környezetvédelmi tárca sajtóosztálya az MTI-vel hétfőn közleményben. A közlemény szerint Aradi Csabát január 15-i hatállyal nevezi ki a miniszter, aki az eddigi igazgatót, Gyarmathy Istvánt eredményes munkájának elismerése mellett menti fel.

Aradi Csabának, a nemzeti park egykori vezetőjének kinevezését Turi-Kovács Béla a természetvédelmi terület új szakmai kihívásaival indokolta, amelynek teljesítéséhez "az egész Hortobágyot átfogó, több évtizedes tapasztalat szükséges" - derül ki a közleményből. A tárca tájékoztatása szerint a közeljövőben induló agrár-környezetvédelmi program olyan további szakmai feladatokat jelölt ki a minisztérium számára, amelynek megvalósításában elsősorban Aradi Csaba felkészültségére számít - áll a közleményben.

Aradi Csabát Pepó Pál, volt környezetvédelmi miniszter menesztette 2000. január végén, Turi-Kovács Béla azonban tavaly nyáron hortobágyi miniszteri biztossá nevezte ki.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31