Az Index információi szerint, bár nagy titokként kezelik, nem tartogat nagy meglepetést a Fidesz árnyékkormányának névsora: Orbán Viktor a bejáratott gárdára alapoz.
Nyolc vagy tíz
A Fidesz "kormányzati tervező irodáját" vezető Navracsics Tibor már közel egy éve bejelentette, hogy a párt választási győzelme esetén gyökeres változásokat hajtana végre a rendszerváltás óta kialakult és többé-kevésbé stabil minisztériumi struktúrában. A Polgári kormányzás 2006 csoport által kidolgozott javaslatok szerint az átszervezések után csúcsminisztériumok fognának össze több eddig külön kezelt államigazgatási területet. Korábban hat, az elmúlt hetekben három ilyen csúcsszerv létrehozásáról volt szó, a munkacsoport és Orbán véglegesített terveiről azonban még a pártvezetés jelentős részének sincsenek pontos ismeretei. A pártelnök egy csütörtökön megjelent interjújában több forgatókönyvről és nyolc vagy tíz minisztériumról beszélt.
Kettőt adagolt
Orbán Viktor eddig két csúcsminiszter-jelöltjének kilétét fedte fel a nyilvánosság előtt. Mikola István, a "nemzet orvosa", volt egészségügyi miniszter az egészségügyi és humán területeket felügyelő tárca várományosává avanzsált két hete, Matolcsi György volt gazdasági miniszter pedig a Világgazdaságnak adott, már említett interjúból "tudhatta meg", hogy korábbi főnöke ismét rá gondolt a gazdasági ügyeket felügyelő csúcsminiszteri posztra. Úgy tudjuk, hogy a látványos átalakításokra készülő Orbán más ágazatok esetében sem akar kockáztatni, hanem a már 2002 előtt tapasztalatokat szerzett embereit nevezné ki. A "papírformát" tükröző személyzeti politikában a legmeglepőbb elem Mikola István miniszterelnökhelyettes-jelöltté emelése volt.
A helyettes megszólította
Kancellária helyett igazgatási csúcsminisztérium
Nem volt tagja az Orbán-kormánynak, de a kabinettag-jelöltek között már hosszabb ideje befutóként tartják számon a pártelnök volt kabinetfőnökét. Navracsics Tibor a legesélyesebb jelölt az újonnan létrehozandó igazgatási tárca élére, ez váltaná fel a fideszes kormányzati struktúrában a mostani kancelláriaminiszteri posztot. Ehhez az új tárcához kerülne többek között az önkormányzatok felügyelete. Navracsics mellett szól, hogy a külföldi kormányzati rendszereket elemző munkacsoport vezetőjeként már három éve gyártja a Fidesznek a terveket.
Navracsics a 2002-es vereség előtt is dolgozott a kancellárián, akkor a kommunikációs főosztály vezetője volt. Úgy tudjuk, hogy Fidesz-győzelem esetén Pelczné Gál Ildikó is miniszteri poszthoz jut, miután területfejlesztési szakértőként tartják számon a közelmúltban feltűnt, de az országos listán már Pokornit is beelőző Fidesz-alelnököt. A kiszivárgott hírek szerint rá egy vidék- és területfejlesztési csúcsminisztériumot bíznának. Pelczné azért is kikerülhetetlen a női káderek hiányával küszködő Fideszben, mert forrásaink szerint elképzelhetetlen, hogy ne legyen nő egy esetleges polgári kormányban.