Megállították a gátrepedést

2006.04.23. 09:36
Háromezren védekeztek éjjel a Körös torkolatánál, így sikerült megerősíteni a korábban megrepedt gátszakaszt. Megindult a lassú apadás, és a Tisza északi szakaszán már a hordalék eltakarításával foglalkoznak.

Háromezer ember védekezett a vasárnapra virradó éjszaka a Körös torkolatánál, a gátrepedést sikerült megállítani. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Szelevény lakosságát szombat éjjelre kimenekítették, védekezésre 130 ember maradt vissza, mondta Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. A legkritikusabb helyzetben lévő három településről Tiszasasról, Csépáról és Szelevényből 1 604 embert menekítettek ki. A Körös torkolatánál napközben közel hatezer önkéntes, tűzoltó, katona és árvízi szakember dolgozik a gátakon.

Szelevénynél a megrepedt gátszakaszon megkezdték a töltés szélesítését, az éjszaka vaslemezekkel erősítették meg a gátat, de a kockázat változatlanul nagy. Szombaton Felgyő közelében a csongrádi Tisza-hídtól mintegy 6 kilométerre 50 méteres szakaszon megcsúszott a Tisza töltése ezért homokzsákokból a töltés lábától kiindulva merőlegesen 30 méteres bordás megtámasztásokat építettek az önkéntesek és a katonák. Ezen a szakaszon reggelre befejezték a munkát.

Apadás a Tisza alsó szakaszán és a Körösökön

Lassan apadnak a magyarországi folyók, de Tiszaugtól a déli országhatárig, valamint a Hármas Körösön csaknem teljes hosszában a vízállások még mindig jelentősen meghaladják az eddig észlelt legmagasabb értékeket, tudatta közleményben Reich Gyula az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) szóvivője. A lassú apadás, a gátakra nehezedő hatalmas víztömegek miatt további átázásos jelenségekre lehet számítani. A magyarországi folyók fővédvonalain összesen 2.033 kilométeren van készültség, melynek 70 százaléka harmad-, vagy rendkívüli fokozatú.

Rendkívüli készültségi fokozat van 793 kilométernyi védvonalon a Tisza folyó Kisköre és a déli országhatár közötti szakaszán, továbbá a Zagyva, és a Maros folyó torkolati védelmi szakaszain, valamint a Hármas-Körös teljes hosszán. Harmadfokú a készültség a Tiszán a Tokaj és Kisköre között, a Taktán, a Berettyó alsó és a Sebes-Körös torkolati szakaszán, valamint a Hortobágy-Berettyón összesen 632 km védvonalon.

Már takarítanak

A Tisza felső szakaszán az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) megkezdte a töltésrézsűkre lerakódott uszadékok, műanyag flakonok, szemét, faágak összegyűjtését és elszállítását, mondta Csont Csaba szóvivő. Az Ékövizig jelenleg 327 kilométer hosszúságban tart fent árvízvédelmi készültséget, ebből 191 kilométer hosszon harmadfokút, így a Tiszán Tokaj és Újlőrincfalva között, valamint a Takta teljes szakaszán.