Budapesten hajnalban tetőzik a Duna

Az árhullám miatt a Duna 334 kilométeres szakaszán rendeltek el védelmi készültséget. Budapesten szerdától már megkezdődhet az apadás.

Az árhullám miatt a Duna 334 kilométeres szakaszán rendeltek el eddig védelmi készültséget - mondta vasárnap este a Független Hírügynökségnek Bognár Zoltán, a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság műszaki ügyeletese. A korábbi előrejelzésekkel ellentétben Budapestnél már korábban, várhatóan kedd hajnalban tetőzik a Duna, és szerdától megkezdődhet az apadás.

A legmagasabb, harmadfokú védelmi készültség van érvényben a Duna 26 kilométer hosszú, szigetközi szakaszánál. 73 kilométer hosszon 2-es fokozatú, 235 kilométeren 1-es fokozatú készültség van érvényben - mondta az ügyeletes. A Duna felső szakaszán éjszaka a Győr-Moson-Sopron megyei Nagybajcsnál körülbelül 690 centiméteren tetőzik a folyó, hétfőtől azonban már a felső szakaszon elindul az apadás.

Várhatóan vasárnap éjjel 11 óra körül lepi el a víz a fővárosban a budai alsó rakparton a Margit híd és a Mozaik utca között azt a szakaszt, amelyet 600 centiméternél este lezártak a forgalom elől. Ha a Duna vízszinte éjjel tovább emelkedik, és elérné esetleg a 640 centimétert, a budai rakpart egy újabb szakaszát, a Margit híd és a Halász utca közötti részt is le kell zárni - mondta Horváth László, a Fővárosi Közterületfenntartó helyettes szóvivője.

Hétfő délelőtt döntenek a fővárosban arról, hogy megnyitják-e a felújítás alatt lévő Váci utat a forgalomnak. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes közölte: ha a magas vízállás miatt a budai rakpart után a pestit is le kell zárni, a forgalmat át lehetne terelni a Váci útra.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32