Öt évet kaphat az Audit szívató kincstári jogi vezető

2006.01.06. 11:02
Öt évet is kaphat a Kincstári Vagyoni Igazgatóság volt jogi vezetője, aki az állam nevében tárgyalt egy 60 hektáros föld eladásáról. A vevő, az Audi, amelytől a vád szerint két autót követelt a szerződés feltételeként.

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság volt jogi igazgatóját, V. Cs. Balázst és társát, M. Gábort elkövetőként, illetve bűnsegédként elkövetett vesztegetés miatt vádolta meg a Fővárosi Főügyészség, értesült az InfoRádió. Varga Jenő ügyészségi szóvivő elmondta, a vádiratot benyújtották a Fővárosi Bírósághoz.

Nem szívózik tovább

A vád szerint az Audi Hungária Kft. tavaly egy állami tulajdonú, egykor a honvédség által használt 60 hektáros földterületet akart megvásárolni. A tárgyalásokat az állam részéről a Kincstári Vagyoni Igazgatóság jogi igazgatója vezette, aki az egyik tárgyaláson az autógyártó cég képviselőitől, a további "szívózások" elkerülése érdekében két Audi személygépkocsit kért a cégtől.

A vesztegetés egyik különlegessége az, hogy a férfi az autókat a a Világ Bűnözése Elleni Alapítvány nevére akarta iratni. A cég képviselői azonban feljelentést tettek az ügyben. A KVI volt vezetője akár ötéves büntetést is kaphat.

A rendőrség szerint egyértelmű, hogy a két gépkocsit a gyanúsítottak használták volna, és az alapítványok közbeiktatására csak azért lett volna szükség, hogy ne lehessen kapcsolatot teremteni köztük és az Audi között. A tárgyalásokról felvételek is készültek, amelyek egyikén a KVI jogi vezetője kijelentette: az egyik autó neki kell, a másik azonban egy magas beosztású közszereplő "haverjának".

Később az Audi és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság tárgyalásai eredményesen végződtek, a területet a gyár törvényesen megvásárolta.