Sületlen új kenyér

2002.08.21. 08:22
Majd eszünk holnap! - mondta valaki, amikor nem a fizetésnapon kapott fizetést. Szóval új kenyér az biztosan lesz a Duna menti özönvíz ellenére is, de a tűzijátékra kicsit még várni kell. Persze nem sokat. Ha a radikális jobboldalon múlna, akár kezdődhetne is...
A korábban "központiaknak" aposztrofált ünnepségek - az árvíz elleni küzdelemre és a több mint kétezer kitelepítettre való tekintettel - elmaradtak. Más kérdés azonban, hogy a cech jó részét így is ki kell fizetni. Most azonban elmaradt a megszokott vidék-főváros szembeállítás, hiszen ezúttal a pestiek is saját bőrükön érezhették, milyen az, amikor reggel nem tudnak körbe-körbe rohangálni a Margitszigeten, vagy kajzerkodni a Rómain a napozósátrak előtt. A polgári és a radikális jobb azonban megtartotta ilyenkor szokásos közösségerősítő tréningjét, és legjobb szónokaikat bevetve igyekeztek bekerülni a liberális média mocsarába.

Hozzon magával még egy homokzsákot!

A polgári körök a korábban fővárosi hívószámai miatt kedvelt Budaörsön tartották nagygyűlésüket. Az erre a célra kijelölt terület, a templom melletti két utca azonban elégtelennek bizonyult a kétmilliónál mindenképpen kevesebb, de többezres tömeg befogadására. A parkolásra invitáló nénike a Farkasréti úton a biztonság kedvéért megkérdezi, hogy nem a kommunistáknak tudósítunk-e, mert akkor nem állhatnánk a kapubejárójába. "Ja, ha független, akkor rendben. Minden rosszat a kommunistáknak köszönhetek!" - teszi hozzá már-már mentegetőzve, miközben útbaigazít a templomhoz.

D209 számla nélkül

De addig át kell verekedni magunkat a kufárok tömegén, akik mintegy kétezer éve kénytelenek a templomon kívül tevékenykedni. Kacagányt és buzogányt nem kaptunk, viszont 500 forintért irredenta cédét, 1500-ért D-209-pólót vettem. Jó népiellenőr módjára azt is leírom, hogy a kapott termékek rendeltetésszerű használatra alkalmasak, ám cseréjük lehetetlen, minthogy számlamozgás egyik tranzakciót sem kísérte. Biztos őstermelők.

Aztán megvettem még a Nemzetőr nevű sajtótermék premierszámát kétszázért, de pechemre én nem a főszerkesztő dr. Dobos Attilától vehettem át a példányomat. Ha már showmannél tartunk, akkor illik szót ejteni Angyal János humoristáról is, aki a Szent Korona kálváriája címmel közölt cikket a nemzeti egység lapjában. Az újságárus heves ideológiai vitáját egy fórumos hölggyel csak a sietség csapja szét.

Kinn is vagyunk, benn is vagyunk

A két utca kereszteződésébe, gyakorlatilag dombtetőre állított pódiumot már 10 méteres távolságból sem lehetett látni, és a hangosítás is kevésnek bizonyult. Bizonyította ezt az is, hogy hátulról időnként teljesen esetleges időpontokban indult nyíltszíni taps, ami gyakran kombinálódott ütemes "Viktor, Viktor!" skandálással. Azt viszont tisztán hallottam, amikor Szvorák Kati a Himnuszban "hozz reá"-t énekelt, ám ezt délután a MIÉP "hóozz rá"-val javította, úgyhogy nem történt semmi.

A vastaps alanya, Viktor nem túl hosszú, de példázatokban bővelkedő beszédében kifejtette, hogy a magyarság úgy települt az új hazába, hogy rokonság híján csak magára számíthatott és számíthat ma is. Jelenleg az "akárhogyan is, de megválasztott" kormány kezében van az uniós csatlakozás sorsa, s nem szabad hagyni, hogy diplomácia fogásokkal, udvariassági gesztusokkal megtévesszenek: "Tudnunk kell, hogyha velük megyünk, az azért lehetséges, mert a belül levők érdekei úgy diktálják."

A gyűlés egy "milyen kár, hogy nem hoztuk el az Orbán-könyvet, most dedikáltathattuk volna" sajnálkozással zárult. A kocsinkat befogadó néni pedig semmit sem hallott a beszédből, mert a Duna tévében a Légy jó mindhalálig ment...

Gazember a kórusban

A MIÉP szokásos Hősök terei nemzetgyűlése jóval profibbnak mutatkozott felépítését és technikai lebonyolítását illetően is. A műsor a magyar Pókember feltűnésével kezdődött, majd miután a tűzoltók leimádkozták őt a kettős keresztről, a Waszlavik Gazember László tangóharmonikással megerősített abasári dalárda szórakoztatta a nagyérdeműt. Bár előbbi inkább csak bokréta volt Isten kalapján, szóval nem attól izzadt, hogy sokat vakargatta volna a terceket.

A Páva-körtől Győri Béla mikrofontapsai vezettek át a mába (Vesszen Trianon!), ami radikáljobbul a Bocskai Szabadegyetem Színpad előadását jelenti. Amúgy ez nem más, mint egy alkalminak tűnő kamaraegyüttes, a Miniből ismert Papp Gyula vezetésével, illetve egy énekmondó trió, Dörner Györggyel középütt. Kár, hogy nem lehetett kapni a csapat hangzóanyagát, így kénytelen voltam beérni egy Hajrá Magyarország! europop CD-vel.

Bot és vászon

Politikailag ugyan nem korrekt elemezni az úri közönséget, annyit mégis elárulhatok, hogy egy hölgy a fővárosi polgármesterjelöltek hatodik tagjának megtapsolása után megkérdezte férjét, hogy hányan vannak még. Amikor a jóhangú Csurka Lászlót összetévesztették fivérével, meggyőződésből odébb álltam.

Hogy a magyar nép kreatív, azt eddig is tudtam, ám a két gyűlésen meg is bizonyosodhattam róla. A négyméteres gyűrűzetlen spiccbotok ugyanis nem csak úszós keszegezésre alkalmasak, hanem egészen jól viselik az Árpád-sávos lobogókat, MIÉP-es honvédzászlókat, és ugyanerre a célra gyűrűkkel ékesített teleszkópbot, illetve nagyobb átmérőjű bergmanncső is megteszi.

A kalmárszellem a Műcsarnok előtt tobzódott igazán: a pólókon, könyveken, sajtótermékeken kívül Csurka-relikviákat és egyéb honfoglalási kiegészítőket kínáltak. A 300 forintért fél liter felüdülést kínáló mozgóárusok is megjelentek a tömegben. Mondom tömegben, minthogy a térnek legalább a felét elfoglaltuk.

Magyar Bábelnek ostoba kora

A közel egyórás szónoklatot ütemes Csurka, Csurka! skandálás előzte meg. Csurka István főpolgármester-jelölt ezúttal sem tartózkodott az erősebbfajta jelzőktől, sem a nyílt forradalmi retorikától. Szocionista, hadováló kormányról beszélt, és miután a választási vereségtől még mindig sértődötten a magyar Bábel ostoba korának nevezte a jelent, felszólított a hatalom átvételére. Aztán pár gyönge mondattal ("...de nem mondom, nem azért mintha félnék, hanem, mert még nem vagyunk elég erősek hozzá") visszakozott ugyan, de addigra a körülöttem állók már tűzbe jöttek: "Mikor kezdjük végre?"

Az elnökúrtól már megszokhattuk a róthmanózó beszólásokat, de az "egymást ügynököző, egymásra köpködő, szemét siserehad uralkodik az országon" kijelentés hatására még a diktafon is megállt.