Párttá szerveződnének a hungaristák

Szervezetépítő tevékenységet folytat a Magyar Jövő Csoport. A hungaristák vezére, Bácsfi Diána egyetemi eltiltása után politikai karrierjére koncentrál. Ennek érdekében édesanyjával akár kisebb lakásba is költözne, csak hogy a hungaristáknak irodája lehessen.

Angyalföldön nyitná meg országos központját a Magyar Jövő Csoport. A hungaristák már ki is szemeltek maguknak egy alagsori irodahelyiséget egy Dagály utcai társasházban, és már le is előlegezték a kétmilliós vételárat.

Szervezkedő lakók

Bár az ingatlan megszerzése érdekében Bácsfi Diána, a csoport vezetője és édesanyja akár kisebb lakásra is cserélné jelenlegi otthonát, az iroda megnyitása elbukhat a tervet megneszelő lakóközösség ellenállásán. A Magyar Hírlap értesülései szerint a ház lakói már szervezkednek, ugyanakkor az iroda megnyitásáról eddig még csak egyetlen bejelentés érkezett a XIII. kerületi rendőrkapitányságra. Azt a Magyar Jövő Csoport tette.

A Magyar Hírlap értesülései szerint az egyetemi tanulmányaitól két évre eltiltott Bácsfi teljes egészében politikai karrierjére koncentrál. A csoport április 27-én látványos akcióval kívánja megünnepelni első születésnapját.

Folyamatos megfigyelés

Bácsfi ugyanakkor már a párttá alakulást tervezi. A Hírlap értesüléseivel egybecseng a Nemzetbiztonsági Hivatal véleménye is. A titkosszolgálatok szerint a Magyar Jövő Csoport müködése egyértelműen a szervezetépítési szándékról tanúskodik, a csoport rendezvényeit tagtoborzásra használják.

A Hírlap értesülései szerint az NBH folyamatos megfigyelés alatt tartja a csoportot. A begyűjtött adatok segítségével már több hungarista rendezvényt sikerült megakadályozni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25