A Törzsasztal vendége Baja Ferenc

2002.12.03. 21:30
Szerdán délután fél kettőtől az Index Törzsasztal vendége lesz Baja Ferenc, a MeH társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Kérdezzen Ön is az MSZP-s politikustól az európai uniós csatlakozásról, informatikáról, vagy aktuálpolitikai eseményekről.
Az EU-népszavazási kampánnyal a kommunikációs közalapítványt bízta meg a kormány -- nyilatkozta a napokban Baja Ferenc. A megbízás elvégzéséhez azonban a Miniszterelnöki Hivatal társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerint is nagyon kevés idő. Csúszik majd a lakosságot felkészítő és a mozgósító kampányszakasz és az egy hete alakított EU Kommunikációs Közalapítvány 2003-ban a beígért 2,5 milliárd helyett csak 1,5 milliárd forintból gazdálkodhat.

Baja Ferenc
1955. július 4-én született Kecskeméten. Saját megítélése szerint humánerőforrás-szervezőből vált politikussá. A közigazgatásban töltött évek alatt kezdett politizálni. 1988-ban időközi választáson Nyíregyháza Borbány választókerületében tanácstaggá választották. Bár jó kapcsolatai voltak a helyi demokratikus ellenzékkel, mégis úgy gondolta, hogy az MSZMP-n belül elkezdődött változások, folyamatok határozzák majd meg az ország jövőjét, ezért 1988-ban belépett a pártba.

Az MSZP-n belül 1994 és 1998 között töltötte be a legmagasabb tisztséget, mikor környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter volt.

Baja Ferenc nevéhez fűződik az első és eddig utolsó kormányszintű nyilvános koalíciós összezördülés. Mint ismeretes Baja Ferenc, a MeH társadalmi kapcsolatokért és a kormányzati informatikáért felelős politikai államtitkára nem sokkal a kormányváltást követően az eDemokrácia Műhely rendezvényén "beszólt" az alakulófélben lévő SZDSZ-es informatikai tárcának. A kancellária államtitkára azt mondta: "az informatikával, a tudománnyal és az információs társadalommal kapcsolatos kormányzati tevékenységeket a Miniszterelnöki Hivatalban (MeH) kellene összefogottan kezelni". Egyes SZDSZ-es politikusok ezt az általuk felállított Informatikai és Hírközlési Minisztérium bírálataként értelmezték.

Később a kormányszóvivő azzal próbált pontot tenni a kibontakozó vita végére, hogy "a tudósítás, amely az eseményről készült pontatlan volt, így félreértés lenne azt gondolni, hogy megkérdőjelezik a MeH-ben az önálló informatikai tárca létjogosultságát". Baja Ferenc az ősz folyamán kapta meg az EU-kommunikációs és a civil társadalommal kapcsolatos MeH-feladatköröket.