Leváltották a katasztrófavédelem vezetőjét

Menesztette Bakondi Györgyöt, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság éléről Lamperth Mónika belügyminiszter. Döntését gazdálkodási problémákkal, illetve a martinsalakos házak újjáépítése körüli visszaélésekkel indokolta, de az Index információi szerint szerepet játszott a lépésben az is, hogy Bakondi tavalyi nyaralása miatt büntetőeljárás is indult a leváltott vezető ellen.
A belügyminiszter felmentette tisztségéből Bakondi Györgyöt, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetőjét hétfői hatállyal - tájékoztatta az Indexet a belügyi tárca közleménye. Lamperth Mónika döntése értelmében a vezetői feladatokat a főigazgatói tisztség betöltéséig Muhorai Árpád vészhelyzet-kezelési főigazgató-helyettes látja el. A tűzoltóságot továbbra is Tatár Attila vezérőrnagy, főigazgató-helyettes irányítja.

A tájékoztatás szerint a volt főigazgató vezetői tevékenységét az elmúlt időszakban több bírálat érte. A testület költséggazdálkodása számottevő hiányt eredményezett, a martinsalakból épült házak újjáépítése kapcsán lezajlott Kehi-vizsgálat pedig a közbeszerzési eljárást mellőző kormánydöntés előkészítésében állapította meg a főigazgató felelősségét.

Az Index információi szerint a döntésben szerepe volt annak is, hogy a Magyar Hírlap nemrégiben nyilvánosságra hozta, hogy Bakondi György tavalyi nyaralásának szervezésébe saját apparátusát is bevonta, amiért büntetőeljárás indult ellene.

A Magyar Hírlap cikkéből kiderült: kis túlzással, államfőnek kijáró gesztusok is szerepeltek az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetőjének tavalyi családi nyaralása előkészítésében. Bakondi György kéthetes olaszországi, ischia-szigeti üdülése során több magas katonai rendfokozatú szakembert is foglalkoztatott - elmondása szerint barátilag. Bakondi a Nápolyba és környékére, Vezúvhoz és Pompejibe való kirándulásához egy dandártábornokot is bevontak, Róma előtt az autópályán pedig egy mérnök őrnagy várta.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19