Két busz és egy teherautó ütközött Kecskeméten

2000.08.24. 11:20
Súlyos közúti baleset történt csütörtökön reggel Kecskeméten, az izsáki úton. Egy IFA teherszállító és két busz ütközött, a sérültek száma 15.

Csütörtök reggel 5 óra 50-kor a Kecskemét-Izsák úton egy Izsák felől a város felé haladó IFA teherszállító sofőrje feltehetően elaludt a kormány mellett, és áttért a túlsó sávba. A szembejövő Kunság Volán buszával érintőlegesen ütközött, a buszból egy ember könnyebben megsérült, a Kunság Volán buszát 130-150 ezer forintos kár érte. 1999-ben a Kunság Volán buszai 96 balesetben voltak érintettek.

Az IFA ezután a munkásokat szállító, feltehetően magánvállalathoz tartozó Ikarusszal majdnem frontálisan ütközött, a busz utasai közül 13-an megsérültek. A 15 sebesült közül ketten életveszélyes állapotban, ketten súlyosabb állapotban vannak, a többiek könnyebb sérüléseket szenvedtek.

Az IFA-ban 500 ezer forintos kár történt, a munkásokat szállító Ikarusz rongálódott meg a legjobban, becslések szerint 1 millió forintos a kár. Hortobágyi István, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a sérülteket a megyei kórházban és a Kecskeméti Repülő Kórházban ápolják.

A Kecskeméti Repülő Kórház baleseti osztályának tájékoztatása szerint intézményükbe hat sérültet szállítottak, ezek közül csupán egyet kellett beutalni, a többiek sérüléseit ellátták, és hazaengedték őket. A Kecskeméti Megyei Kórházba szállították a súlyosabb eseteket. Dr. Gera László, a betegeket ellátó orvos az Indexnek elmondta, hogy egyetlen sebesült sincs életveszélyes állapotban. Az Ikarusz sofőrje darabos nyílt lábszártörést szenvedett, de egyelőre úgy néz ki, hogy nem kell a lábát amputálni. Az IFA sofőrjének egyik lábán bokatörést, másikon pedig ficamos lábtőcsont-törést állapítottak meg. Az Ikarusz egyik utasának felkartörését vaslemezzel rögzítik, a műtét a cikk leadásakor még folyt. Három személyt könnyebb sérülésekkel kezeltek, őket már haza is engedték.