Szerecsen
Bár Balogh László a testület keddi ülésén az igazságnak nem megfelelő irománynak minősítette a Toller László nevével fémjelzett szocialista jelentéstervezetet, amely szerinte "szocialista szerecsenmosdatás", saját összefoglalójában gyakorlatilag megismétli az ellenzék vizsgálatot megelőző feltételezéseit. Az ellenzéki jelentéstervezet kétségbe vonja Medgyessy Péter szavahihetőségét. A megfogalmazás szerint ugyanis nem látja bizonyítottnak a miniszterelnök meghallgatásán elhangzottakat. Balogh tervezete szerint Medgyessyvel kapcsolatban nem zárható ki, hogy nem csak pénzügyi jelentéseket készített az állambiztonsági szerveknek, hanem mégis készített személyekről szóló anyagokat is.Az a baj
Az ellenzéki politikus szerint a miniszterelnök saját múltját feltáró kijelentései azért váltak kétségessé, mert V. Nagy Árpád egykori III/II-es operatív tiszt szerdai meghallgatásán azt mondta: az szt tisztekre vonatkozó szabályok alapján a beszervezettek általános feladatkörébe tartozott a jelentésírás és mások beszervezése is.Az egykori tiszt arról azonban nem beszélt, hogy ez Medgyessyre is vonatkozott-e. Balogh szerint azonban az operatív tiszt információi miatt nem tartható a Toller-jelentés megállapítása, amely szerint a kormányfő tevékenysége sem jogi, sem erkölcsi normákba nem ütközött. Balogh megfogalmazása szerint "a miniszterelnöki poszthoz való konok ragaszkodásával súlyosan veszélyezteti a Magyar Köztársaság biztonságát és nemzetközi tekintélyét. A vizsgálóbizottság polgári koalíciójának tagjai kijelentik: nem az a baj, hogy Medgyessy Péter titkosszolgálati tiszt volt, hanem az, hogy ma a Magyar Köztársaság miniszterelnöke".