Fegyelmi eljárás Torgyán József ellen

2001.02.18. 20:14
Az FKGP pénteki országos vezetőségi ülésén pártfőügyészi tisztségéből leváltott Bánk Attila vasárnap fegyelmi eljárást rendelt el Torgyán József ellen. A pártelnök szerint Bánk Attilának nincs joga fegyelmi eljárást indítania ellene és felmentenie őt tagsági jogainak gyakorlása alól.
Bánk Attila - pártfőügyészként - fegyelmi eljárást rendelt el Torgyán József kisgazda elnök ellen, és ezzel egyidejűleg felmentette tagsági jogainak gyakorlása alól. A kisgazda frakcióvezető ezt vasárnap azzal indokolta, hogy a pénteken tartott országos vezetőségi ülésen Torgyán József el akarta távolítani a párt elnökségéből a három koalíciós kisgazda minisztert: Szabó Jánost, Turi-Kovács Bélát és Boros Imrét. - Ez a koalícióra nézve is veszélyt jelentett volna - vélekedett Bánk Attila.

Tizenötmilliós hitelt igényelt Torgyán
Tizenötmillió forintos hitelt vett fel Torgyán József épülő villáját használva fedezetül - közölte a Vasárnapi Hírek. A lap információi szerint a kisgazda pártelnök a kölcsönt november végén, a villaügy kirobbanása után vette fel a telekkönyvi adatok szerint. Ingatlanszakértők szerint Torgyán II. kerületi villája legalább százmillió forintot ér majd, ha elkészül.
Torgyán József szerint Bánk Attilának nincs joga fegyelmi eljárást indítania ellene és felmentenie őt tagsági jogainak gyakorlása alól. Torgyán József a kisgazda frakcióvezető vasárnapi közlésére reagálva azt mondta, "képtelenség, amiket Bánk Attila állít, neki nincs lehetősége arra, hogy ellenem fegyelmi eljárást indítson". A kisgazda elnök szerint Bánk Attilának két ok miatt sincs lehetősége arra, hogy ilyen lépést tegyen.

- Az egyik az, hogy a párt alkotmánya szerint az elnököt a következő országgyűlési választásokat követő 60 napig sem felfüggeszteni, sem elmozdítani nem lehet pozíciójából. Éppen arra való tekintettel, hogy ne fordulhasson elő puccsszerű elmozdítása, illetve korlátozása jogainak gyakorlásában - közölte Torgyán József. Hozzáfűzte: a másik ok az, hogy Bánk Attilának pártfőügyészként sem lenne jogköre ellene fegyelmi eljárást indítani.

Torgyán József visszautasította Bánk Attila azon kijelentését, miszerint a pénteken tartott ülés szabálytalan volt. - A párt vezető testületét én hívtam össze, hogy azt technikailag én bonyolítottam-e le, vagy a pártfőtitkár, ahhoz senkinek semmi köze - szögezte le Torgyán József.

Bánk Attila vasárnap jelezte, hogy március 1-jére hívja össze a frakcióülést. Torgyán József erre úgy reagált: természetesen, ha Bánk Attila akkor még frakcióvezető lesz, március 1-jén is tart ülést a kisgazda képviselőcsoport, de február 20-án biztosan megtartják az általa bejelentett tanácskozást, mivel azt a képviselők kétharmada írásban kezdeményezte.

Bánk Attila szerint annak ellenére, hogy őt pénteken a párt kibővített országos vezetőségi ülésén leváltották pártfőügyészi posztjáról, továbbra is megilleti ez a tisztség, mert az ott hozott határozatok a szabálytalan összehívás miatt érvénytelenek..

Torgyán József pénteken a vezetőségi ülés után jelentette be: frakcióközgyűlést hívnak össze február 20-ára, ahol a pártvezetés által hozott határozatok értelmében ki kell zárni a képviselőcsoportból "pártellenes magatartása" miatt Várhelyi András és Horváth Béla frakcióvezető-helyetteseket, és le kell váltani Bánk Attilát, a képviselőcsoport vezetőjét.

Az FKGP elnöke szombaton a párt Pest megyei szervezetének gyűlése után hangsúlyozta: ha Bánk Attila leváltását a frakció tagjai nem szavazzák meg, akkor a képviselőt az FKGP-ből fogják kizárni.