Egymásnak estek a barlangászok és az ingatlanbefektető

2008.05.08. 10:51
Ötszázan írták alá a budai Malom-tóhoz tervezett szálloda építése ellen megfogalmazott petíciót, a barlangászok szerint ugyanis az épület alapozása károsíthatja a még feltáratlan barlangrendszert. Szalay Balázs raliversenyző, aki 16 szobás fürdőszállót akar építeni a telekre, cáfolta a környezetvédők állítását.

Ötszáz barlangkutató és környezetvédő írta alá azt a környezetvédelmi miniszternek szánt petíciót, amiben a II. kerületi, Lukács fürdővel szemben található Malom-tó melletti terület beépítése ellen tiltakoznak, írja a Népszabadság. Adamkó Péter karszt- és barlangszakértő szerdán sajtótájékoztatót tartott helyszínen, ahol arról beszélt, hogy az ingatlanra tervezett fürdőszálló veszélybe sodorja a világ egyik legnagyobb hévizes barlangját, a hat éve felfedezett Molnár János-barlangot.

A tó mellett található egykori török fürdő telkén Szalay Balázs raliversenyző cége kapta koncesszióba az ingatlantulajdonos fővárosi önkormányzat társaságától, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-től. Az építkezést tavaly akarták elkezdeni, a tervek szerint a törökfürdő romjait helyreállítanák, és mellette egy 16 szobás fürdőszállót alakítanának ki.

A petíció aláírói szerint, ha megépül a szálló, amihez komoly alapozás szükséges, az veszélyezteti a hévizes barlangot, hiszen a két gyógyforrást tápláló rendszer feltárását még nem is fejezték be. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal egyébként már megadta az építési engedélyt, amit a barlangászok megtámadtak, az ügy tárgyalása júniusban kezdődik a Fővárosi Bíróságon.

Szalay Balázs, aki szintén megjelent a sajtótájékoztatón, cáfolta az építkezést ellenzők állításait. A Blikk szerint a két tábor „kis híján ölre ment”, Szalay Balázs ki is hívta a rendőrséget, mert behatolásnak minősítette, hogy a szakemberek és az újságírók a területen tartózkodtak.