További Belföld cikkek
-
Órákon belül leszakadhat az ég, a Dunántúlt már elöntötte a víz
- Emelik a balatoni árakat, de önmegtartóztató módon
- Nyílt levélben kérik Böjte Csabát, hogy ne szembesítéssel vizsgálja az alapítványában történt erőszakot
- Gazellabébi született a Fővárosi Állatkertben
- Halálos baleset történt az M3-as autópályán
Civil szervezetek a Várban
Az MSZP csatlakozott azokhoz a civil szervezetekhez, akik a Várban szeretnék folytatni a megemlékezést. A Magyar Antifasiszták és Ellenállók Szövetsége(MEASZ) és a Martin Luther King Társulat összejövetelt szervez a Dísz téren. A rendezvény mottója: ,,Jöjjön el és tegyen hitet!" Az összejövetelen tiltakozni akartak a szélsőjobboldali eszmék újbóli térnyerése és Bárdossy László tervezett rehabilitációja ellen.
![]() |
A Magyar Nemzeti Szabadság Párt megemlékezése kisebb atrocitással kezdődött. Egy, a Batthyány téren sétáló idősebb férfi szóvá tette a rendezőknél, hogy miért szól a hangszórókból Szállasit éltető dal. Mielőtt tettlegességig fajult volna a dolog a zenét leállították, és a férfi otthagyta a tömegnek nehezen nevezhető, kisszámú csoportosulást. A részvevők ezután a magyar és német hadsereg azon katonáira emlékeztek, akik február tizenharmadikán az ostromgyűrűbe zárt városból próbáltak meg kitörni. ,,Emlékezzünk azokra a férfiakra, akik felvették a harcot az ázsiai, poloskás megszálló hordával!" A szónok később kitért a magyarság szerinte egyetlen lehetséges útjára. Megítélése szerint a másságot jelentő szellemi környezetszennyezés, a szennyet, fertőt hozó idegenek és a még nevükben sem magyar médiák közepette nemzettudatú fiatalok segítségével kell felvenni a harcot. A kissé nehezen érthető, stiláris és nyelvtani hibákkal fűszerezett beszéd, amely Izraelt nevezte meg a fasizmus szülőhazájául, végén felszólították az összegyűlteket, hogy mindenki vonuljon a Mátyás-templom elé.
A párt nem kapott engedélyt a Várban való megemlékezésre, ezért tagjaik magánemberként, egyesével vonultak fel a Mátyás-templomhoz, ahol este hat órakor találkoztak egymással.
"Te is tagja vagy a mozgalomnak?"
![]() |
A rendőrség nem tart az éjszakai balhéktól
Ismét felvették a kapcsolatot a nemzetbiztonsági szolgálattal és a környező országok rendőrségeivel, köztük Németországgal - válaszolta az Index kérdésére Orbán Péter országos rendőrfőkapitány. Minden szükséges intézkedést megtettek, de nem tartják valószínűnek, hogy a Rendőrség Különleges Szolgálatát az éjszaka be kéne vetni.
![]() |
Arra a kérdésre, hogy Németországból várhatóak-e neonácik, Orbán Péter így válaszolt: ,,Lehet, hogy érkeznek vagy hárman, de majd meglátjuk, hogy nem lesznek-e gyanúsak a határon. Talán kábítószert csempésznek be az autójuk gumijában, így 6-8 órára elhúzódhat a beléptetésük".