Orbán bekiabált, a szocialisták kivonultak

Kivonultak az MSZP-frakció tagjai kedden kora este az Országgyűlés ülésterméből. A szocialista képviselők azt követően döntöttek így, hogy Keller László (MSZP) ügyrendi felszólásában elmondta: a miniszterelnök bekiabálásában hazaárulónak nevezte az ellenzéket.
Keller László arra kérte az elnöklő Szili Katalint, kérje fel Orbán Viktort, fejtse ki, mit ért kijelentése alatt. Szili Katalin közölte: a képviselő felvetése nem ügyrendi indítvány volt, és nem áll módjában szót adni a miniszterelnöknek. Az MSZP-frakció jelen lévő tagjai ezt követően vonultak ki az ülésteremből.

A Fidesz-frakció szóvivője nem hallotta

Horváth Zsolt, a Fidesz képviselőcsoportjának szóvivője az MTI érdeklődésére közölte, hogy nem hallotta a Keller László által idézett mondatot a miniszterelnöktől.

Szent-Iványi aggasztónak tartja

Szent-Iványi István, az SZDSZ frakcióvezetője elmondta: az SZDSZ előterjesztésének vitája folyt, ezért benn maradtak az ülésteremben. - Aggasztónak tartom, hogy miután tegnap a miniszterelnök higgadtságra szólította fel a parlamenti képviselőket, ma annak adta tanújelét, hogy önmaga képtelen megőrizni higgadtságát, és úgy tűnik, nem ura szavainak, és tetteinek sem - fogalmazott az ellenzéki képviselő.

Az MSZP közleménye

"Az MSZP országgyűlési képviselői megdöbbenéssel és felháborodással tapasztalták, hogy az elmúlt 12 év történetében eddig példátlan módon a Magyar Köztársaság Miniszterelnöke hazaárulónak nevezte az ország legnagyobb ellenzéki pártjának képviselőcsoportját. Az Orbán-Nastase paktummal kapcsolatos előterjesztések parlamenti vitája során kormánypárti oldalról folyamatosan, a szokottnál is durvább, gyalázkodó bekiabálások hangzottak el. Ezt a szégyenteljes - a parlament szelleméhez, és a téma súlyához egyaránt méltatlan - hangulatot továbbszította a Miniszterelnök hazaárulózása. A szocialista képviselőcsoport határozott felszólítása ellenére a Miniszterelnök úr nem vonta vissza kijelentését, ezért az MSZP képviselői elhagyták az üléstermet. Az MSZP elvárja, hogy a Magyar Köztársaság Miniszterelnöke kövesse meg képviselőit, választóit, mindazokat, akik elkötelezettek a parlamenti demokrácia iránt."

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19