Emőke
6 °C
20 °C

Az ORFK is vizsgálja a Túlkapásokat

2008.10.30. 00:00
A parlament emberi jogi bizottságának ülésén szerdán az országos és a budapesti rendőrfőkapitány, valamint Gusztos Péter is megjelent. Juhász Gábor szolidarításáról biztosította Révész Máriuszt, Gaudi Nagy Tamás pedig Index-könyvvel támadta az országos rendőrfőkapitányt.

A 2006. szeptemberi és október 23-i utcai eseményekkel kapcsolatos vizsgálatok értékeléséről tartott meghallgatást az országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága szerdán a parlamentben. A szocialista és szabaddemokrata képviselők múlt heti távolmaradása miatt megismételt ülésen Gusztos Péter SZDSZ-es honatya ezúttal megjelent, így az a szocialista képviselők ismételt távolmaradása ellenére határozatképesnek bizonyult.

A parlamenti bizottság ülésén ezúttal megjelentek továbbá a múlt héten szintén távol maradt rendőri vezetők: Bencze József országos és Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány is. Ismét nem jelent meg viszont Szilvásy György tárca nélküli miniszter, aki helyettest sem küldött. Az ülésen részt vett Juhász Gábor, az igazságügyi tárca államtitkára, Kaposvári Bertalan, a Legfelsőbb Bíróság elnöki jogkörben eljáró elnökhelyettese, és Kaltenbach Jenő, a Független Rendészeti Panasztestület elnöke is.

Balog Zoltán, az országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke felháborítónak és szégyenteljesnek tartja, hogy a szocialista képviselők ismét bojkottálták az ülést: a szocialista képviselők eddig egyetlen olyan emberi jogi bizottsági ülésen sem jelentek meg, amely a 2006. őszi sajnálatos eseményekkel foglalkozott.

A parlamenti bizottság ülésén megjelent a két évvel ezelőtt máig azonosítatlan rendőrök által megvert Révész Máriusz fideszes képviselő is, aki ismét fenntartásainak adott hangot a 2006 őszi sajnálatos események jogállami feldolgozásával kapcsolatban. Révész felszólalására válaszul Juhász Gábor a maga rendkívül cinikus módján elismerte hogy valóban aggodalomra ad okot, hogy a mai napig nem derült ki, pontosan mi történt képviselőtársával két évvel ezelőtt.

A meghallgatáson civil jogvédő szervezetek - az Amnesty International Magyarország, a Civil Jogász Bizottság, a Magyar Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért és a Nemzeti Jogvédő Alapítvány - képviselői arról számoltak be, hogy sem az indokolatlanul elrendelt előzetes letartóztatások, sem a kártérítések ügyében nem tapasztaltak érdemi változást, előrelépést a rendőrhatóság és az igazságügyi tárca részéről.

Fotó: Szandelszky Béla; az AP engedélyével

Gaudi Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány ügyvivője a Túlkapások című Index-könyv 44. oldalán található fényképpel kapcsolatban követelt magyarázatot Bencze József országos rendőrfőkapitánytól: a Szandelszky Béla felvételén látható vadászpuskás, símaszkos férfi nem visel rendőregyenruhát. Bencze főkapitány erre azt válaszolta, hogy kivizsgálják a kérdést, a fényképet elhelyezik az ORFK belső hálózatán, és megpróbálják azonosítani az illetőt.

Gaudi Nagy Tamás túlkapásai

A Túlkapások című Index-könyv megjelenése után Gaudi Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány ügyvivője körlevélben fordult több civil jogvédő szervezethez, amelyben azt sérelmezte, hogy a Túlkapásokban alulreprezentáltak az általa képviselt jogvédő szervezet erőfeszítései.

Az Index a 2006 őszi sajnálatos események után a Gaudi Nagy körlevelében sugalmazottakkal ellentétben közvetlenül, és közvetítőkön keresztül is megkereste az ügyvédet annak idején, ám ő régi sérelmekre és teljesítetlen helyreigazítási kérelmekre hivatkozva nem volt hajlandó együttműködni velünk. Gaudi Nagynak most sem tudunk mást mondani, mint a Heti Válasznak egy hónappal ezelőtt: a 2006 őszi rendőri jogsértésekkel foglalkozó civil jogvédő szervezetek közül csak a Nemzeti Jogvédő Alapítvánnyal - azaz ővele - nem tudtunk együttműködni, és hogy szerintünk polgárháborús hozzáállással nem lehet jogot védeni.

 A cikket itt lehet kommentálni

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!