Első fokon pert nyert a volt rendőr-főkapitány

2000.04.11. 17:38
Egy utóbb megalapozatlannak bizonyult ügyészi nyilatkozat miatt félmillió forint összegű, nem vagyoni kártérítést ítélt meg a Fővárosi Bíróság Berta Attila, Budapest korábbi rendőr-főkapitánya számára első fokon.
A nyugalmazott rendőr-tábornok eredetileg kétmillió forintot követelt az ügyészségtől. Keresete szerint ugyanis 1998 nyarán egy ügyész azt nyilatkozta az egyik kereskedelmi televízióban: "Álláspontunk szerint Berta Attila két katonai bűncselekményben bűnös".

Bertát később a bíróság jogerősen felmentette azok alól a vádak alól, miszerint hivatali visszaélést követett volna el és elöljárói hatalmával is visszaélt volna. Azzal gyanúsították többek között, hogy beosztottait dolgoztatta a saját szőlőjében.

A felperes szerint az ügyész nyilatkozata miatt függesztették fel főkapitányi állásából úgy, hogy más, megfelelő posztot nem ajánlottak fel neki.

Berki Ambrus, a Legfőbb Ügyészség jogi képviselője szerint az ügyész nyilatkozatának semmi köze nem lehet a rendőr-főkapitány felmentéséhez.

Az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint a Kaposvári Katonai Ügyészség vezetője 1998. július 23-án megsértette az akkori főkapitány személyiség jogait, mert az ellene folyó büntetőeljárásról szólva a tv2 Tények című műsorának nyilatkozva megjegyezte: álláspontja szerint Berta Attila bűnös két katonai bűncselekmény elkövetésében.

A büntetőeljárásban utóbb első és másodfokon is bűncselekemény hiányában mentették fel Berta Attilát. A keddi ítélet szerint ezt kell közzétennie a Legfőbb Ügyészségnek a kereskedelmi tv-ben.

A bíróság szerint, ha a vádemelés alapjául szolgáló szakmai értékítélet véleménynyilvánításnak tekinthető, az az ügyészi felelősség meg nem engedhető leegyszerűsítése lenne. Az inkriminált ügyészi nyilatkozatban azonban valótlan tényállítás hangzott el, amely sértette a felperes jó hírnévhez fűződő jogát.